Talmácsi kiszállt, nem indul Le Mans-ban
További Sport cikkek
- Panaszkodnak az olimpikonok a párizsi játékokon kapott medálok minőségének romlása miatt
- Révész Bulcsút csak klasszis játékkal lehetett legyőzni a budapesti gála döntőjében
- Videón, ahogy 140 000 forintos jattot ad a legenda a csinos pincérlánynak
- Kétszeres paralimpiai bajnokunk legszebb versenyélményeit az épek között élhette át
- A világbajnok sztár szerint Révész Bulcsú lehet a következő Luke Littler
Talmácsi és menedzsmentje kényszerhelyzetbe került, amelynek hatására a versenyző érdekeit szem előtt tartva kénytelen volt kezdeményezni a Jorge Martinez cégével kötött kétéves szerződés felbontását, Talmácsi már a Francia Nagydíjon sem indul, írja a motoros honlapja.
Az évek során hatékony együttműködés alakult ki az Aspar Team, valamint a 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok Talmácsi és menedzsmentje között, azonban a szerződés felbontása mára elkerülhetetlenné vált - állítja a Faster Management közleménye. Az okok között szerepel a második motor hiánya, illetve a médiaképviseleti jogok egyoldalú megváltoztatása.
A 2009. március 31-i sajtótájékoztatón, amelyet a Balatonring Team szervezett, még úgy tűnt, megoldódik a második motorral kapcsolatos probléma, hiszen a csapat új támogatóival közösen – Grupo Milton, Logistic Land - Martinez ígértet tett arra, hogy a szponzorpénzből fedezni tudja a hiányzó forrásokat és a jerezi versenyen már Talmácsi rendelkezésére áll a második motor. Nem történt változás a Spanyol GP-re sem, maradt egy motor, minimális alkatrészekkel, az ígéretek csak ígéretek maradtak.
A menedzsment tudta és beleegyezése nélkül a Talmácsi médiaképviseletéhez fűződő jogokat egyoldalúan megváltoztatták, a médiát félretájékoztatták, áll a közleményben. Ezt követően, valamint azt a tényt figyelembe véve, hogy hiábavalóak voltak a korábbi kompromisszumot elősegítő javaslatok, a Faster Management hétfőn élt a szerződés által biztosított egyoldalú felmondási joggal.
Ez után a Balatonring Team (melynek támogatója az Aspar is) kedden este kiküldött egy hírlevelet Talmácsi Gábor nyilatkozatával, amelyről a magyar versenyző nem is tudott, a nyilatkozat nem tőle származik, illetve Talmácsi Gábor indulását tényként kezeli, holott a magyar motoros nem indul a Le Mans-i versenyen és ezzel a csapata is tisztában van.
"Az életem a versenyzés" - mondta Talmácsi. "Azonban elérkeztünk arra a pontra, amikor kénytelenek voltunk átértékelni, mérlegelni a helyzetet. Katar óta folyamatos rajtam a nyomás emiatt, és nagyon nehéz úgy versenyezni, hogy az ember tudatalattijában ilyen dolgok vonják el a figyelmet, a kellő koncentrációt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ennél az állapotnál csak jobb lehet."
"A 2007-es vb-szezon óta vagyunk kapcsolatban Jorge Martinez alakulatával és továbbra is úgy tartom, hogy a legjobb döntések egyike volt, amikor aláírtuk az Aspar Teammel a szerződést" - fogalmazott Stefano Favaro.
Talmácsi 2009-es eredményei
Katari Nagydíj: 10. hely, 20,348 mp-es hátránnyal (6 pont)Japán Nagydíj: 4. hely, 25,906 mp-es hátránnyal (13 pont)
Spanyol Nagydíj: 7. hely, 26,288 mp-es hátránnyal (9 pont)
Összesítésben: 6. hely, 28 pont
"A problémák akkor kezdődtek, amikor a szezon legelején kiderült, hogy mégsincs második motor. Ígéret volt, de nem történt semmi, majd az engedélyünk nélkül egyszer csak harmadik félhez kerültek olyan jogok, amelyek évek óta a Faster Management kizárólagos jogai, holott az Aspar Teammel kötött szerződésünk értelmében az érintett feleknek újra kellett volna tárgyalniuk egy újonnan megkötendő szerződés feltételeit.
Gáborral közösen úgy döntöttünk, hogy felmondjuk a szerződésünket és próbálunk másik megoldást találni a folytatásra. Gábor meglévő partnerei, élükön főszponzorunkkal, a MOL-lal, biztosítottak bennünket támogatásukról." Talmácsi Gábor és menedzsmentje pénteken rendkívüli sajtótájékoztatót tart.
Talmácsi eredményei a világbajnokságokon
2001: 125 kcm-es vb, 18. helyezett (Racing Service, Honda) - 34 pont.2002: 125 kcm-es vb, 22. helyezett (Italjet Team, Honda) - 20 pont.
2003: 125 kcm-es vb, 14. helyezett (Exalt Cycle, Aprilia) - 70 pont.
2004: 125 kcm-es vb, 17. helyezett (Semprucci, Malaguti) - 43 pont.
2005: 125 kcm-es vb, 3. helyezett (Red Bull, KTM) - 198 pont.
2006: 125 kcm-es vb, 7. helyezett (Honda Humangest, Honda) - 119 pont.
2007: 125 kcm-es vb, 1. helyezett (Bancaja Aspar Team, Aprilia) - 282 pont.
2008: 125 kcm-es vb, 3. helyezett (Bancaja Aspar Team, Aprilia) - 206 pont