Az eddigi futamain veretlen négyéves pej mén gyulladt bal első patáját egy hónapja ápolják, Overdose emiatt túlterhelte a jobb első lábát, az is begyulladt.
A ló lábát kedden is röntgenezték, a képet a gyulladás csúcspontján elvégzett hasonló vizsgálattal, illetve az április 28-ai, még a gyulladás előtti röntgenfelvétellel összehasonlítva megállapítható, patacsontja nem süllyedt meg, nem ferdült el, elhelyezkedésében elváltozás nincs. Szakértők szerint mindkét eset a ló pályafutásának végét jelentette volna. Tulajdonosa, Mikóczy Zoltán egyértelművé tette, ha Overdose időt kap a gyógyulásra, az eddigi színvonalon folytathatja a versenyzést.
A héten megkezdheti a könnyű sétákat, majd kéthetes rehabilitáció jön (mivel Overdose már szállítható) Kaposváron vagy a Sopronhoz közeli Ebreichsdorfban, víz alatti edzésekkel. A víz ellenáramoltatásával sérülés nélkül dolgozhatnak a medencében a lovak, az úszás tökéletesen átmozgatja izmaikat, írja a PannóniaOverdose.hu.
Mikóczynak fogalma sincs, hogy a ló melyik versenyben tér vissza, mielőbbi teljes gyógyulása a cél, mindent ennek rendelnek alá.
Lease Back belepusztult
A kilencvenes évek elejének egyik legreményteljesebb, magyar tulajdonban álló telivéréért egymillió dollárt kínáltak, az egyik legpatinásabb versenyen, a Melbourne Cupon is indult volna: Lease Back a patairha-gyulladás egy súlyosabb változatába, illetve annak szövődményeibe pusztult bele.Overdose eredetileg május közepén ment volna Angliába, hogy 23-án a Haydock Parkban, június elején pedig kétszer Ascotban fusson. Mindegyik futamán -a fogadóirodák szerint - ő volt az abszolút favorit.
Az eredeti tervek szerint Overdose Ascot után július 10-én Newmarketben, a July Cupon futna.