Sport nem szaporodhat osztódva

Hohó, mi a fene történik idén a Forma-1-ben? Értelmes döntés értelmes döntés után! Már az dícséretes volt, amikor a szezon elején - bár ha nagyon akarják, biztosan megtehették volna - nem tiltották be a Brawn-kocsik újszerű légterelőit. A minden szálat mozgató Mosley-Ecclestone páros valószínűleg belátta, hogy a sport jobban jár, ha a hagyományosan nagy csapatok egy kicsit a háttérbe szorulnak, és a merész fiatalok felrázzák az unalomba szürkülő utazó cirkuszt. Most pedig itt az újabb észszerű döntés. Néhány nap kölcsönös fenyegtőzés után kiderült, hogy nem szakad ketté a Forma-1.

A kompromisszum egyfelől a pénz hatalmának diadala. Ennek nem kell feltétlenül örülni, annak viszont nagyon is, hogy sikerült egyben tartani a versenysorozatot. Ha valóban kenyértörésre került volna sor, az katasztrófa lett volna minden résztvevő, valamint minden rajongó számára. Bízom benne, hog a pénzen kívül végül ez is szerepet játszott a helyes döntés meghozatalában. Ecclestone-t, Mosley-t, a Ferrari és a McLaren vezetőit sokmindennel lehet vádolni, butasággal azonban nehezen. Biztosan tisztában vannak azzal, hogy a profi sport történetében osztódás még jól nem végződött.

Az osztódással szaporodás leghíresebb és leginkább elrettentő példája kétségtelenül a profi ökölvívásé. WBA, WBC, WBF, WBO, IBF, IBU és a többi betűszó azon kívül, hogy a zavarosban sokan halászhassanak, másra nem volt jó. Amióta ezek gombamód szaporodnak, szinte lehetetlen megmondani, hogy ki az egyes súlycsoportok legjobbja, sőt, maguk a súlycsoportok sem világosak kristálytisztán, hiszen ezeket is a saját érdekeik szerint variálgatják a szervezetek. Ennek egyenes következménye, hogy ma már nem tudnak olyan megkérdőjelezhetetlen sztárok bunyózni, mint egykor Rocky Marciano vagy Muhammad Ali, hiszen ha valaki tíz nemzetközi szervezetből csak kettőnél bajnok, a maradék nyolc minden energiájával és pénzével azon lesz, hogy saját emberét építse fel a szorítókban és a médiában. És ennek a bábeli zűrzavarnak az eredménye szegény Erdei Zsolt megalázó karrierje is, akit menedszereinek megéri mindenféle kerületi versenyekre benevezni, ahelyett, hogy megkapná a lehetőséget az egyetlen nagy hegy megmászására.

Szintén érdekes, és a most a Forma-1 által szerencsésen elkerült helyzethez hasonlót produkált a sakkvilág a kilencvenes években. A látszlag békés sport a hetvenes években a hidegháború legvéresebb csatáinak terepe volt, amikor pedig végre leomlott a Vasfüggöny, végre szabadon lehetett pusztán a pénzen összeveszni. Ennek eredményeként minden idők talán legnagyobb és talán legpénzéhesebb sakkozója, Garri Kaszparov vezetésével 1993-ban több játékos kilépett a FIDE-ből, a nemzetközi sakkszövetségből. Aminek voltak szórakoztató következményei is, például hogy egy UFO-k által is elrabolt korrupt kalmük férfi lett az egész hóbelevanc feje. A történet azonban sajnos mégis inkább arról szólt, hogy egy ideig azt sem lehetett tudni, hogy ki az igazi világbajnok, majd miután Kaszparov erejét és tehetségét felőrölte a kölcsönös áskálódás, a sportág igazi, jól eladható világklasszis nélkül maradt.

A példa, amely visszahőkölésre késztethette a Forma-1 kiskakasait nem a sakktáblák, hanem éppen az együléses autóversenyzés világából jön. Emlékszik még valaki a kilencvenes évek CART/IndyCar/IRL kuplerájára? Nem? Hiszen pont azért nem, mert az "amerikai Forma-1" körüli kavarások pont azt eredményezték, hogy a versenysorozat egy időre teljesen eljelentéktelenedett, és a mai napig nem is tudott igazán talpra állni. Legalábbis annyira nem, mint amennyire az 1996-os nagy összeveszés előtt hitték, amikor voltak olyan hangok is, hogy ahogy az NBA a világ kosárlabdájának királya, úgy nyomhatja le az amerikai autóverseny is a Forma-1-et.

Sakktáblákat még viszonylag könnyű osztogatni, versenypályákat azonban nem. Az amerikai osztódás nem csak azért bukott meg, mert a hirdetőknek, tévécsatornáknak és a nézőknek-fogyasztóknak nem volt szüksége egynél több versenysorozatra, hanem mert nem is volt elég pálya ahhoz, hogy mindkét frakció jóllakhasson. A kettészakadt években folyamatosan azon ment a vita, hogy akkor kié is a legemblematikusabb amerikai versenypálya, az 500 mérföldes versenyre használt indianapolisi. Nem nehéz ennek az európai analógiáját megtalálni. Kit érdekelt volna egy Monaco nélküli versenynaptár? Mihez kezdett volna az a párt, amely az igen jövedelmező, a piacra már bevezetett közel- és távolkeleti versenyek nélkül maradt volna.

Úgy tűnik, sem a nagyhatalmú csapatok, sem Mosley és Ecclestone nem mertek reszkírozni, és kipróbálni, hogy vajon a világtörténelemben először Forma-1-ből tud-e kettő is működni. A gyors kompromisszmnak köszönhetően csak egyetlen egy áldozat lett: Max Mosley megígérte, jövőre nem indul újra a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki székéért. A vén nemzetszocialistától vett könnyes búcsú után örüljünk, hogy együtt maradt, ami egyébként is összetartozik.