![Muhari Eszter egyetlen mondata új megvilágításba helyezi Szilágyi Áron vereségét](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57492/574921/57492159_4252503_8ccf2af87b3ef3bb7c2b48045ef7ea6c_wm.jpg)
Demeter Bence az egyéni induló az öttusa vb-n
Eldőlt, hogy a csütörtökön kezdődő londoni öttusa-világbajnokságon a négy magyar férfi versenyző közül Demeter Bence lesz az egyéni induló. Az egyéni verseny mellett csapatban is szerepel az idén három Világkupa-fordulón dobogós, Eb-bronzérmes Marosi Ádám, valamint Tibolya Péter és Németh Róbert. A váltó összeállítását a helyszínen adja meg Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
A szakvezető az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: azért döntött a 19 éves Demeter egyéni szerepeltetése mellett, mert nem akarta rátenni a csapatküzdelemmel járó plusz terhet, egyéniben indulva nyugodtabban ismerkedhet a felnőtt mezőnnyel.
"Szerintem három bő harmincas csoport lesz a selejtezőben, ezekből pedig csak az első tizenkettő-tizenkettő jut a döntőbe, úgyhogy komoly verseny várható már az első napon" – mondta a kapitány. Csütörtökön a férfiak, pénteken a nők kvalifikációs küzdelmeit bonyolítják le, majd szombaton és vasárnap következik a két döntő, végül hétfőn az ezúttal kétfős váltók versenyeire kerül sor. (MTI)