Usain Bolt a távolugrást is kipróbálná
Usain Bolt nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jövőben kipróbálja magát távolugrásban is. A berlini atlétikai világbajnokság legnagyobb csillaga három világbajnoki címe (100 m, 200 m, 4x100-as váltó) mellett két világcsúcsot (100 m, 200 m) is megdöntött. A jamaicai futó így a tavalyi olimpia után a vb-t is három arannyal zárta.
Legújabb nyilatkozatában elmondta, pályafutása során mindenképpen kipróbálja magát távolugrásban is, hiszen már középiskolás kora óta érdekli, és biztos benne, hogy jól teljesítene, ezért még visszavonulása előtt versenyezni fog ebben a számban.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy a 400 méter nem foglalkoztatja, a futószámokban csak a rövid távokban gondolkozik.
Mike Powell, a távolugrás világcsúcstartója már a világbajnokság befejezése után úgy fogalmazott, Bolt kivételes képességű atléta, villámgyors tempójával új magasságokba emelhetné a távolt. Az amerikai még 1991-ben érte el a máig megdönthetetlen 895 centiméteres világcsúcsát.
Powell egy televíziós műsorban viccesen meg is jegyezte, ha kell, megmutatja Boltnak, hogyan ugorjon kilenc métert. Az amerikai úgy véli, Boltban alkata miatt ijesztő képességek rejlenek, emellett olyan szinten tudja kezelni népszerűségét, hogy sokan csak miatta mennek ki atlétikai versenyekre.
Amennyiben Bolt esetleg már a következő olimpián bevállalja a távolt is, és meg is nyeri, úgy ő lehet a harmadik Jesse Owens (1936) és Carl Lewis (1984) után, aki egy olimpián négy atlétikai számban is első helyen végez. Az eset azért is lenne érdekes, mert olimpiai győzelmei után éppen Lewis volt az első, aki doppingváddal illette őt.