Azok a konok cívisek

Anfield, Nou Camp, Bernabeu, San Siro - egy-egy futballszentély, ahol a világ legzseniálisabb futballistái fordultak meg, és melyek közül az egyikben már a debreceni futballisták is jártak. Az sem lett volna szégyen, ha a gyepre kifutva megremeg a lábuk, volt már erre példa elég a múltban, tavaly például a Real Madrid játékosai szarták tele a hófehér gatyát a Kop előtt, és kaptak úgy négy gólt, hogy örülhettek neki, mert ha hét a vége, egy szót sem szólhattak volna. Jogos volt tehát a feltelezés, hogy esetleg ez a harctéri idegesség a debreceni játékosokat is elkapja Liverpoolban.

De nem kapta el.

Nem, mert ezek a konok cívis népek, a keleti végekről, onnan, ahonnan magam is származom, azt mondták maguknak, hogy juszt sem lesznek áldozati bárányok, és ha már megadatott nekik az, hogy első BL-meccsüket az egyik szentélyben játszhatják, akkor megmutatják, milyen az, amikor egy kiscsapat eltökéli magát, nem hajlandó eljátszani a rá osztott szerepet, és nem fog udvariasan asszisztálni a világsztárok díszelőadásához. Lófaszt, mondja ilyenkor a konok cívis, s lőn.

A DVSC-TEVA játékosai többet, és hasznosabban mozogtak, mint három hazai bajnokin összesen, nem álltak be úgy, hogy a hátukat feltörje a háló, és kis szerencsével akár be is találhattak volna Reina kapujába, akit a második félidőben egy borízű hang folyamatosan az anyjába küldött el a vendégszektorból - ékes spanyol nyelven. Az, hogy nem így történt, múlt a Liverpool multinacionális védősorán és a már említett kapuson, akik nem inogtak meg egyszer sem, nem úgy, mint a mieink. Egy ilyen csapat, mint a Liverpool, egy ilyen megingást is azonnal képes gólra váltani, lásd még Dirk Kuyt: Lesipuskás gólt lőttem a Debrecennek című haikuját.

Egy góllal a szentélyekben ki lehet kapni. Ki lehet úgy is, hogy a hazai csapat legjobb játékosait már a huszadik percben a közeli kórházban műtik, és úgy is, hogy az ember alázattal, nem széttördelve a játékot, néha egészen ügyes megoldásokat mutatva, és az utolsó 15 percet izomból megnyomva játszik. Az utóbbi jutalma egy olyan este, amire Európa minden sportszaklapja felfigyelt, és egy 90 percen át végig szurkoló, éneklő, táncoló (már amennyire ülve ezt meg lehet valósítani) szurkolótábor, akik nem sajnáltak se pénzt, se időt, és busszal, vonattal, repülővel, autóval elmentek a csapattal, hogy belehajszolhassák őket a tisztes helytállásba.

A félelmetes hírű, és a Guiness Rekordok könyve szerint hivatalosan is a világ leghangosabb szurkolóinak számító liverpooli tábor ezen az estén nemcsak a nemes ellenfelet (mert a Loki minden értelemben az volt), hanem a debreceni szurkolókat is megtapsolta, joggal. A konok cívisek a pályán és a lelátón is megmutatták, mit érnek, hogy nem lehet őket leírni, mert lehet, hogy kiscsapat a mienk, lehet, hogy az ellenfél játékosai és a szurkolók sem tudták a meccs előtt, hogy kell ejteni a nevét a városnak, de mostantól ezzel már nem lesz probléma.