Triatlonos lesz a felvarrt karú ketrecharcos
A hétvégén a 24. SPAR Futófesztiválon váltóban indult a ketrecharcos Varga Norman, aki 2004. január 1 -jén hajnalban szenvedett súlyos és maradandó sérülést: a kettes villamos levágta a bal karját, tízórás műtéttel varrták vissza. „Az időeredményemet nem tudom, de jól bírtam a 9.8 kilométert, ami nekem jutott, úgy éreztem, még egyszer ennyit le tudnék futni. Fokozatosan készülök, a következő hónapban már félmaratonin indulok”.
Sérült karja miatt keresett a küzdősport mellett más mozgást is, két éven belül szeretne a világ legjelentősebb triatlonversenyén, a hawaii Ironmanen indulni. Másfél hete edzőtermi, futógépen és szobabiciklin rendezett duatlonversenyen indult, harmadik lett. A kerékpározást lazábbra vette, nem tudta, mennyire savasodik be, és jó időt akart futni.
A 22 éves Varga a ketrecharcot sem hagyta abba, a triatlonos kitérő után is abban szeretne kiemelkedőt alakítani. Idén még egy gálán akar fellépni, de nem tudja, mikor és hol lesz erre lehetősége. „A ketrecharcban nincs annyi pénz és lehetőség, ezért kezdtem el a triatlonnal is foglalkozni, az jóval elismertebb sportág”.
Sportorvosokkal és szakemberekkel egyeztetett, felmérték, fizikailag terhelhető. Két év felkészüléssel talán esélye van, hogy az első tízben végezzen Hawaii-on.
Maga a kvalifikáció is nehéz, kimagasló teljesítmény kell hozzá, addig 40-50 versenyen szeretne indulni. „Csak akkor megyek, ha reális esély van a jó eredményre. Ha ez nincs meg, inkább várok, és készülök még egy évet”.