Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Csak kiütéssel győz a visszavart karú harcos

2009.04.14. 12:45 Módosítva: 2009-04-14 12:45:33
Varga Norman 2004 január 1-jén, hajnalban szenvedett súlyos egészségkárosodással járó, maradandó sérülést: a kettes villamos levágta a bal karját. A gyógyulás évekig tartott. Egy éve keményen edz, nemzetközi szintű MMA-harcos akar lenni.

Az akkor 17 éves Norman a barátnőjével és annak unokaöccsével volt szilveszteri buliban, reggel hatkor hazafelé tartva a Nyugatinál szálltak villamosra. Egy 7-8 fős, náluk idősebb és italosabb társaság beléjük kötött, beszólogattak a lánynak, ebből kiabálás lett.

Fotó: Kondor Krisztián
Fotó: Kondor Krisztián

A Boráros téren leszálltak, lementek a híd alá a taxiállomáshoz. Négyen mentek utánuk, gyalázták őket, végül az egyik hangoskodóval felálltak egymással szemben. Norman tenyérrel megtaszította a másikat, az lökéssel reagált. Háttal állt a síneknek, berepült az éppen érkező villamos alá.

A szerelvény maga alá gyűrte és vonszolta egy darabon, átszakította az arcát, bal karját egy egy centiméteres darab híján levágta. Sokkot kapott, a barátnő unokaöccse mentette meg az életét, aki pulóverével szorítókötést tett a válla alatt a karcsonkjára, de perceken belül így is méteres vértócsa lett körülöttük.

Az orvosok határozott véleménye ellenére a szülők (kiskorúaknál ez kötelező) nem egyeztek bele az amputációba, egy orvoscsapat tízórás műtéttel varrta vissza a karját. Hihetetlen szerencséje volt, éppen a megmaradt egycentis ép részen fut a kar fő idegpályája, ez megmaradt, a többi ideg, az összes izom összeroncsolódott, elszakadt. Felkarcsontjából 5 centiméternyit kivágtak, fémimplantátummal pótolták, a hiányzó kéttenyérnyi bőrt a combjáról vágták ki.

05

A műtét sikerült, az orvosok 4 százalék esélyt adtak, hogy a vérkeringés és az idegpályák rendbe jönnek, hogy valaha is mozgatni tudja a karját.

Két héttel később megmozdult a hüvelykujja, hónapokig tornáztatta a többit. A gyógytornász egy év alatt nyújtotta ki derékszögben rögzített karját, a teljes rehabilitációhoz két év kellett.

Egy éve edz újra keményen. A baleset előtt versenyszerűen bokszolt, oda nem mehetett vissza a keze miatt. A kick-box nem tetszett neki, heti háromszor dzsúdózik, ez kevés volt, így jutott az utcai harcosokhoz, a soroksári Pitbull Teamhez. K3 szabályrendszerben indul, ez a kempó, a kick-box és a ketrecharc keveréke: tilos a torok, szem, lágyék, hátgerinc, tarkó, fejkúp támadása; tilos a fejelés; tilos a földre került ellenfél ütő vagy rúgó támadása állásból.

07

Heti nyolcat edz, míg nem volt munkája, hetente 18-at csinált, edzésmunkája ugyanaz, mint a többieké. 10 kilométer futással melegítenek, 50-50 kötélmászás, húzódzkodás és tolódzkodás jön ("kicsit kacskán csinálom"), fejen állással, hidalással, súlyzós hidalással, négyütemű fekvőtámaszokkal folytatják.

10 perces bemozgató zsákolás és árnyékolás után tízszer három percet zsákol, háromszor három percet a földön fekvő zsákon üt. Az egymás elleni küzdelemben két menet beütés után nyolcat harcolnak váltott ellenfelekkel, birkózással, erősítéssel, páros gyakorlatokkal edzenek.

Nemzetközi szintű MMA-harcos akar lenni, eddigi négy K3-meccséből hármat nyert, mindegyiket kiütéssel, a negyediket nem bírta erővel, feladta. Küzdés közben ellenfelei látják sérülését, ebből hátránya még nem származott, ütést oda nem kapott. Földharcban a legjobb, rácsavarodik ellenfelére, lefojtja, karját feszíti. Az ütés a keze miatt nem az erőssége, ballal inkább csak előkészít, rásegít.

01

Bal felkarja ujjnyi vékonyra sorvadt, a műtét után hiányoztak róla az izmok, a mostani állapot már a sok edzésnek köszönhető. Öt kilónál nehezebb tárgyat nem tud levenni a felső polcról, azok az izmai egyszerűen elvesztek, "bizonyos funkciók kiestek". A baleset után hónapokig a tüsszentéstől, köhögéstől könnybe lábadt a szeme, két év kellett, hogy minden fájdalma elmúljon.

Csak a sport számít, volt már munkahelye, melyet otthagyott, mert nem tudott mellette edzeni. Trikót nem vehet fel, a strandon megbámulják, mutogatnak rá. Rendőrnyomozó akart lenni, a karjába ültetett fémprotézis miatt nem lehet, "tönkretették az életemet". Barátnőjével albérletben él, édesapja nem ellenzi a ketrecharcot, édesanyja hetente kéri, hogy ne ilyen durva sportot űzzön.

04