Európai ügyeskedők
További Sport cikkek
- Weöres Szabolcs – utolsóként a Vendée Globe mezőnyéből – átlépte az Egyenlítőt
- Ötéves eltiltást kaphat Losonczi Dávid legyőzője, a magyar birkózóé lehet a vb-ezüst
- Felülvizsgálati kérelmet adtak be az olimpikonok, az Alkotmánybíróság előtt a dokumentum
- Sohasem látott sebességgel száguldoznak a hajók a föld körül
- Rakonczay Gábor utolsó expedíciója: kenuval átevezni az óceánt
A fél Európán, így Magyarországon is átsöprő focibunda-botrányból eddig szinte csak rossz tanulságokat vontak le. Ezek közül is a legfelháborítóbb az, amely a magyar foci siralmas állapotát igyekszik azzal alátámasztani, hogy állítólag hazai csapatok is benne voltak a balhéban. Biztosan semmit nem tudni, ám a legtöbben a Honvédra mutogatnak. És akkor mi van? Nincsen az égvilágon semmi.
A bunda, akárcsak a dopping, nem csak az adott sportban bénázó nemzetek hobbija, sőt. Puskás legendás észrevétele, hogy ugye "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci", az ilyen csalásokra is érvényes. Nagy foci, nagy bunda. Olaszországon például évtizedenként nagyjából egy totóbotrány szokott végigsöpörni. A legutóbbi eredményeként a Juventust a másodosztályig száműzték, és szintén emlékezetes eset volt a nyolcvanas évek eleji, amikor az eredetileg három évre eltiltott Paolo Rossi büntetését egy évvel mérsékelték, és így éppen időben térhetett vissza ahhoz, hogy döntő szerepet játszhasson az 1982-es vébén aratott olasz diadalban.
Mielőtt valaki a korrupt és mocskos olasz közállapotokat is belekeverné a bundázási ösztön megmagyarázásába, és Berlusconitól a Cosa Nostráig terjedő nagyívű gondolatmenetben bizonyítaná a mediterrán népek hajlamát a stiklikre, emlékezzünk meg a 2005-ös esetről, amikor egy rakás német meccsről derült ki, hogy eredményüket manipulálták. Bunda szinte bárhol, szinte bármikor előfordulhat.
A bunda még a doppingnál is jobban megvetett jelensége a profi sportnak. Valószínűleg azért, mert míg a doppingoló az alapját nem rohasztja el a sportnak, tehát legalább nyerni akar, addig a bundázó akár azért is játszhat, hogy veszítsen. Ez pedig nyilvánvalóan nem fér össze a versenyszellemmel. Fontos egyébként itt megjegyezni, hogy a világban sokfelé előforduló győzelemre ösztönzés, amikor egy harmadik csapat a saját érdekeit szem előtt tartva azért fizet egy meccs valamelyik szereplőjének, hogy minél jobban játsszon, nem minősül bundának. Spanyolországban minden fociszezon vége az ezzel kapcsolatos pletykákról szól, pedig ennek a gyakorlatnak a legalizálása csak törvényessé tenne egy teljesen elfogadható üzleti húzást, és nem kényszerítené klubok alelnökeit arra, hogy pénzzel teli aktatáskákkal járják idegen csapatok öltözőit.
Az igazi bundát joggal gyűlölik mindenhol. Az viszont nagyon szomorú, hogy kategorikus tiltáson és a rajtakapottak páriává tételén kívül semmilyen ellenszert nem sikerült máig találni. Doppingügyben rendszeresek a viták arról, hogy lehetne a csalókat még hatékonyabban elkapni, és az olyan eszmefuttatás sem ritka, amely a teljesítményfokozó szerek engedélyezése mellett érvel, általában a prostitúció és a kábítószerek legalizálása mellett harcolók indokait felhasználva. Tehát hogy amit úgysem lehet kiirtani, mert igény mindig lesz rá, azt még mindig jobb törvényes keretek közé szorítani.
A bunda legalizálása mellett nehéz lenne érvelni. Viszont a fenti példák szépen bizonyítják, hogy amíg versenysport van a földön, addig bunda is egészen biztosan lesz, és így talán lenne értelme a homokba dugott fejen kívül is kezdeni vele valamit.
Sajnos ma már látszik, hogy az egyre elterjedtebb sportfogadás kiváló táptalaja a bundának. Mi van akkor, ha már nem csak arra lehet fogadni, hogy mi lesz egy meccs eredménye, hanem hogy ki fog mondjuk bedobást elvégezni a 82 percben? Minél több az opció és az odds, annál valószínűbb, hogy az ügyesen megszervezett csalások átcsússzanak a mindenféle felügyeleti szervek rostáján. Ráadásul az internetes sportfogadás a világon sokfelé félig vagy akár teljesen illegális tevékenység, ami, akárcsak a drog vagy a prostitúció esetében, itt is a szervezett bűnözés malmára hajtja a vizet.
Kínában például a mai napig szinte teljesen tilos a sportfogadás imperialista mételye, pedig a kínaiak hagyományosan rajonganak a szerencsejátékokért. Majd ha a kínai maffia is beszáll a nagy haszon reményében az Ázsiában is rendkívül népszerű európai focimeccsek körüli kavarásba, akkor jönnek majd csak az igazán nagy botrányok. Kicsiben egyébként már beszálltak. Ennek kivédésére a szerencsejátékok globális legalizálása és szigorú szabályozása és felügyelete az egyetlen hatékony, ám természetesen nem bombabiztos eszköz.
Bunda a világon szinte mindenhol van, azonban az is nyilvánvaló, hogy merrefelé fordul elő gyakrabban. A zavaros Kelet-Európa, teljesen átláthatatlan tulajdonosi körű klubjaival, elmaradó fizetésű játékosaival kiváló táptalaja az ilyen jellegű csalásoknak. A mostani hírek olyan esetekről is szólnak, amikor a bundák szervezői saját játékosaikat helyezték el mindenféle kiscsapatoknál, kvázi beépített emberként. Egy Afrikából áthozott, aztán valami balkáni csapatnak eladott játékos nyilván nem is kért olyan nagyon sokat azért, hogy még szerény képességeit is alulteljesítse néhány meccsen.
Az sem véletlen, hogy míg a német és az olasz focit rendszeresen érintik ezek az ügyek, a spanyol és az angol bajnokságban ilyen léptékű balhék nem nagyon voltak. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy az utóbbi két országban a klubok sokkal átláthatóbb körülmények közt működnek, és sokkal inkább úgy, ahogy azt egy kapitalista környezetben létező, profitorientált vállalatnak illik. Ilyen körülmények közt se alkalom, se szükség nincs nagyon a bundára. Mindenki megkapja a pénzét, és mindenkiről tudni, hogy pontosan mennyit is visz haza. Az amerikai profi sportbajnokságokban sem volt nagy, szervezett bundabotrány már évtizedek óta. Érdekes viszont az, hogy a dopping és a bunda sokszor együtt jár, és előszeretettel bukkan fel olyan versenyeken, mint az ATP-tenisztornák, amelyek ködös belső viszonyai kiváló táptalajai mindkettőnek. A vétkesek egészen a legutóbbi évekig biztosak lehettek abban, hogy ügyüket szép csendben úgyis eltusolják.
Az átláthatóság és a világos szabályozás itt is segítene. A nyolcvanas évek Magyarországán könnyű volt bundázni, hiszen a klubok tulajdonosa elvileg az állam volt, valójában azonban mindenféle helyi párttitkároktól kezdve magukig a játékosokig mindenki beleszólhatott az üzletmenetbe. Kelet-Európában a helyzet azóta változott, jobb azonban nem lett. Majd ha olyan alapvető információk, mint például hogy mennyi egy magyar focista fizetése, nyilvánosak lesznek, csalásból is kevesebb lesz talán. Ennek azonban semmi köze nincs a magyar pályákon zajló siralmas eseményekhez. Az egy teljesen másik, a bundáknál sokkal szomorúbb történet.