Hosszú és Gyurta az Év sportolói

2009.12.17. 20:52
A választáson az öt díjból kettőt-kettőt úszók és labdarúgók kaptak. Gyurta Dániel nagyobb, Hosszú Katinka kisebb fölénnyel nyert.

Idén ötvenkettedik alkalommal választották meg a magyar sportújságírók az ország legjobb sportolóit. Több mint 300 újságíró szavazata alapján ezúttal is öt kategóriában hirdettek győztest.

Ahogyan várható volt, a nőknél szorosabb volt a verseny, mint a férfiaknál. A római világbajnokságon győztes Hosszú Katinka több mint száz ponttal verte az idén huszonhétszeres világbajnokká váló kajakos Kovács Katalint.

Hosszú 400 vegyesen nyert, tökéletes hajrával, Európa-csúccsal, emellett még két bronzot is szerzett. A pekingi olimpia után abba akarta hagyni, most azonban már a jövő évi budapesti Európa-bajnokságra készül amerikai egyetemén.

A férfiaknál Gyurta Dániel magabiztosabban nyert az öttusázó világbajnok Marosi Ádám előtt, pedig a múlt hétvégi rövidpályás világcsúcsára és Európa-bajnoki aranyérmére nem lehetett szavazni. Ő is Rómában volt bajnok, a 200 méteres mellúszást nyerte egy századdal, örökre emlékezetes hajrával. 1991 után lett újra egyszerre férfi és női világbajnoka a sportágnak.

A csapatok közt a húsz év alattiak futballválogatottja toronymagasan nyert, kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második női kajaknégyes.

A szövetségi kapitányok közt nem volt ekkora fölénye az U20-sokat irányító Egervári Sándornak, de így is nyert az úszók kapitánya, Kiss László előtt, akiről szerdán uszodát neveztek el Százhalombattán.

A legjobb edző díját Mocsai Lajos kapta, aki egész Európa tiszteletét vívta ki az MKB Veszprém élén. Marian Cozma meggyilkolása után a kézilabda rekordbajnok nem omlott össze, példátlan tartással nyerte a meccseket, a spanyol Leont idegenben és hazai pályán, majd a francia Montpellier-t is magabiztosan múlta felül idegenben. Csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ahol a későbbi győztes Ciudad Realtól kapott ki, a magyar bajnokságot viszont simán nyerte.

52. Év sportolója szavazás eredménye:

Férfiak:
1. Gyurta Dániel 1303 pont
2. Marosi Ádám 929
3. Erdei Zsolt 809
4. Kiss Balázs 480
5. Berki Krisztián 316
6. Cseh László 203

Nők:
1. Hosszú Katinka 1614 pont
2. Kovács Katalin 1496
3. Janics Natasa  597
4. Csomor Erika 342
5. Mészáros Anett 172
6. Szepesi Csenge 54

Csapat:
1. U20-as labdarúgó-válogatott 1406 pont
2. Női kajaknégyes 667
3. Férfi öttusacsapat 585
4. DVSC-TEVA labdarúgócsapata 347
5. Majthényi Szabolcs, Domokos András 281
6. Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata 279

Szövetségi kapitány:
1. Egervári Sándor 1251
2. Kiss László 1029
3. Storcz Botond 948
4. Pálvölgyi Miklós 605
5. Kulcsár Győző 229
6. Struhács György 96

Edző:
1. Mocsai Lajos 865
2. Széles Sándor 780
3. Csipes Ferenc 739
4. Herczeg András 627
5. Dave Salo és Pass Ferenc 347
6. Konkoly Csaba 227