További Sport cikkek
- Meghalt Joe Bryant, Kobe Bryant apja
- A Volánbusz ingyenes autóbuszjáratokat indít a Formula–1-es Magyar Nagydíj miatt
- Először szólalt meg Ralf Schumacher a coming out óta
- A magyar rögbiválogatott visszavágott Romániának, és történelmi győzelmet aratott
- Utolsó helyről rajtolva fantasztikus magyar Európa-bajnoki arany született Budapesten
Két igazán idegesítő tévhit van az Afrika-kupával kapcsolatban. Az egyik, hogy ez valamiféle komolytalan parki hülyéskedés, ügyetlen játékosok és szervezetlen csapatok fejetlen rohangálása. A másik pedig, hogy csúnya és maradi dolog arról beszélni, hogy az afrikai foci és ami körülötte van, az egészen más, mint amihez mi Európában szokva vagyunk. Ilyet csak gonosz rasszisták mernek állítani, képzelik az amatőrök. 2010-ben mindkét állítás nevetséges.
Az Afrika-kupa az Európa-bajnokság mögött a világ második legrangosabb kontinenstornája. A Copa Americán Brazília és Argentína nyilván erősebbek bármelyik afrikai csapatnál, mögöttük viszont mindenki annyira le van maradva, még az egykor velük egy szinten lévő Uruguay is, hogy komoly, sokszereplős versengésről szó sem lehet. Ezzel szemben az Afrika-kupa mindig többesélyes torna, amelyen legalább öt-hat csapatnak van reális sansza a végső győzelemre. Ezeken a tornákon valóban vannak olyan válogatottak, amelyek nevetségesen alacsony színvonalat képviselnek, de hát ki ne emlékezne a dicsőséges 2004-es EB-re, amin a lettek is részt vehettek. És amit a görögök nyertek meg.
Az afrikai válogatottakat felkészületlenséggel, a csapatjáték alapjainak teljes ignorálásával is szokás vádolni. Ez ismét csak a leggyengébb csapatokra igaz, a középmezőnytől felfelé a keretek tagjai szinte kivétel nélkül a szakmát tisztességes európai klubcsapatokban űző játékosok, akiket többnyire szintén Európából importált szövetségi kapitányok irányítanak. Hogy a házigazda Angola a nyitómeccsen az utolsó tizenkét percben képes volt négyet kapni Malitól? Ez bizony példátlan egy kontinenstornán. Már ha nem emlékszünk a 2000-es EB-re, amelyen a jugoszláv válogatott első csoportmeccsén mindössze hat perc alatt három gólos hátrányt dolgozott le Szlovénia ellen, az utolsón pedig a második félidő hosszabbításában kapott kettőt a spanyoloktól. Ilyesmi Európában még BL-döntőkön is elő tud fordulni, és nem azt jelenti, hogy a szenvedő fél semmit nem tud a fociról, hanem hogy nyomorult peche volt.
Egyébként pedig mi bizonyítaná jobban az afrikai válogatottak taktikai érettségét, mint a gyanús döntetlen Algéria is Angola közt, amellyel szépen kiejtették a csoportjukból Malit, és kölcsönösen bebiztosították a saját továbbjutásukat? Ilyen ravasz és sportszerűtlen legutóbb a szervezetlenséggel és szeleburdisággal aligha vádolható svéd és dán válogatott tudott lenni, amikor a már emlegetett 2004-es tornán egy hasonlóan gyanús döntetlennel az olaszokat ejtették ki a csoportjukból.
Az Afrika-kupán nem csak a csapatoknak nincs már miért szégyenkezniük Európa előtt, hanem természetesen az egyes játékosoknak sem. Húsz éve még alig játszottak afrikai játékosok Európában, Rabah Madjer, Abedi Pelé, sőt, még George Weah ritkák voltak, mint az izé, a fehér holló. Ma szinte egyetlen komoly csapat sincs Európában, amelynek ne lennének afrikai játékosai, Eto'o, Drogba, és a gyakorlatilag minden szempontból tökéletes Essien pedig ott vannak a világ tíz-tizenöt legjobb játékosa közt. Nekik - bármennyire is szeretnék ezt az őket tulajdonló klubok - az Afrika-kupa nem kényelmetlen kötelesség, hanem lehetőség arra, hogy az otthoniakat még boldogabbá tegyék.
Viszont akkor itt említtessék meg az Afrika-kupa egyetlen komoly hibája, a rendezése körüli rendszeres hiszti. Ebben a vitában bizony az európai kluboknak van igazuk. Ma már komoly focitorna nem hagyhatja figyelmen kívül a világ focijának érdekét, és az azt diktálja, hogy Afrika-kupa egyrészt ne kétévente legyen, másrészt pedig ne januárban. Ha négyévente nyáron rendeznék, akkor egyrészt nem sírnának annyit a játékosokat birtokló európai klubok, másrészt pedig nem vonná el róla a figyelmet egyetlen másik torna sem. Az, hogy ebben az esetben Nyugat-Afrikában nem lehetne soha Afrika-kupát rendezni, mert ilyenkor van az esős évszak, elég gyenge kifogás. Vagy tényleg ne legyen ott, vagy fedjék be a stadionokat, vagy fogadják el, ami Észak-Európában is természetes: focizni nem csak langyos napsütésben lehet.
A másik komoly tévhit az Afrika-kupával kapcsolatban, hogy az nem különbözik más focitornáktól, vagy ha mégis, akkor arról nem illik beszélni. Ugyan már. Hát hol máshol csinálnak a kapusok olyan őrültségeket, mint ez a mozambiki tigrisbukfenc? Hol festi be magát a fél stadion tetőtől talpig nemzeti színekbe? Arról nem is beszélve, hogy az is viszonylag ritka más kontinenstornákon, hogy több halottat követelő terrortámadás érje valamelyik csapat buszát.
Amikor Afrika boldog, márpedig amikor Afrika-kupa van, akkor nagyon boldog, nem rosszabb hely, mint a világ szerencsésebb vidékei. Nem rosszabb, csak egy kicsit más. Vitár Róbert fekete fiúi ma már ugyanazt a focit űzik ugyanolyan jól, mint amit itt Európában ismerünk. A világ legjobb válogatottaival még nem veszik fel a versenyt, de hogy helyük van mellettük, az már kétségtelen. Ilyen hülyeségeket csak Pelé szokott jósolni (mármint nem Abedi, hanem az igazi), de most már tényleg egy cseppet sem lenne meglepő, ha nyáron, az első afrikai rendezésű vébén most nem egy kelet-európai vagy kelet-ázsiai csapatnak jönne ki a lépés, hanem valakinek a kontinensről.