További Sport cikkek
- Hullanak a nagyágyúk, hajmeresztő balesete után a kilencszeres ralivilágbajnok is feladta a Dakart
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
- A világ legmagasabb vulkánjához indul útnak négy magyar hegymászó
Harmincöt meccsen lőtt harmincnégy gólt a spanyol bajnokságban Lionel Messi, gólkirály lett és Európa aranycipőse. Beállította a brazil Ronaldo csúcsait is, ő a 96-97-es idényben 37 bajnokin vágott 34-et a Barcában, a szezonban 49 meccsen 47-et. Messinek most 53 mérkőzés kellett ugyanennyihez.
Statisztikailag a két futballista egyforma, mégis, aki látta Ronaldót 1996 és 1998 között, tudja, mekkora a különbség, és 100-ból 100-szor választaná a brazilt a csapatába.
Messi tud mindent, fejel, lő, cselez, passzol, csakhogy Ronaldo mindezt jobban és könnyedebben csinálta. A különbség talán úgy fejezhető ki, hogy míg Messi mindent behúz erőből, vagyis mert egyszerűen követhetetlenül gyors az ellenfeleknek, Ronaldo mindehhez még azokat a cseleket is tudta, amivel teljesen reménytelennek tűnő helyzetben - vagy lelassulva - be lehet fűzni az ellenfelet.
Bizonyíték erre, hogy amikor később felszedte azt a – minimum – tíz kiló feleslegét, még úgy is egész simán lépte le a védőket, Messit meg az Inter nemrég levette a pályáról, kétszer is.
Ronaldo egy-két évvel fiatalabban volt a csúcson, mint most Messi, az argentin előtt áll még jó nyolcévnyi szuperkarrier, fejlődni fog, mégsem hiszem, hogy valaha is olyan jó lesz, mint Ronaldo volt.