Overdose elfáradt, de fél hosszal nyert
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
2009. áprilisában Overdose Budapesten nyert versenyt, a világ legtekintélyesebb lapjai is beszámoltak a Kincsem parkbeli győzelméről, a Racing Post úgy gondolta, a veretlen lóé lehet a tavalyi év. 2008-ban mind a hét versenyét fölényesen nyerte, a hazai futamon megalázó különbséggel nyert.
A futam után azonban Overdose nem versenyzett, patája begyulladt, leginkább arról szóltak a hírek, éppen melyik városban kezelik. A tulajdonosa, Mikóczy Zoltán sem tudta megmondani, mikor térhet vissza újra. A 2010-es májusi időpont is túlzottan optimista volt.
„A szögelt és ragasztott patkó alá került a fertőzés, a sérültet óvta, a másik lábát viszont túlterhelte. Mindent megpróbáltam, a patkolókovács miatt Franciaországba vittem, rossz döntés volt. Nem vették komolyan a sérülését, korán edzésbe állították, jöttek az ínproblémák, egy hét után átvittem Angliába. Az úszás sem vált be, a ló pánikolt a medencétől” – emlékezett vissza Mikóczy, miközben versenylova negyven kilót fogyott is.
2010. július 18. lett végül a visszatérés dátuma, 15 hónapos kihagyás után épült fel teljesen a csodaló. Közép-Európa legjobbjaival – osztrák, cseh, szlovák - versenyzett Pozsonyban. "A Szlovák Derbyn gond nélkül kellene vernie riválisait, de hát a hosszú kihagyás nem tudjuk, hogyan hatott" - jelentette ki Mikóczy.
Overdose-on látszott is a versenyhiány, mert fél hossznál többel szokott nyerni. 13. versenyét nyerte.
"Rettenetesen jöttek rá a végén, a hajrára fél hossz maradt az előnye, de ez elég volt. Óriási ünneplést kapott. Drukkban volt a ló, ezt a bemelegítéstől látni lehetett, alig tudta megfogni a lovasa. Nagy volt a konkurenciája, a kanyarban már vezetett, mire a célegyenesbe fordult, még nagyobb lett az előnye, ebből őrzött meg. A feszültséget csak növelte, hogy Overdose lovasától, Gary Hindtól azt kérdezték társai, tudja-e, milyen másodiknak lenni, és így akarja-e, hogy befejeződjön a karrierje" - tudtuk meg a pannoniaoverdose.hu-tól.
Mivel Mikóczy felvidéki magyar, mindig mondta, nincs annál nagyobb öröme, minthogy a szlovák fővárosban hallgatja a magyar himnuszt.
„A legfontosabb a visszatérés volt, és hogy folytathassuk azt, ami már eddig is hihetetlen. Eddig még nem kapott ki. Reméljük, tudjuk még folytatni” - összegzett a tulajdonos.