![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Békéscsabán rendezik a körrepülő modellek vb-jét
A világ legjobb körrepülő modellezői mérik össze tudásukat a péntektől jövő szombatig, Békéscsabán sorra kerülő világbajnokságon - közölte a szervezők részéről a gyulai modellező klub vezetője. A csütörtöki sajtótájékoztatón Orvos Ferenc elmondta: a viadalra 38 országból rekordot jelentő 480 induló és segítő érkezik a békéscsabai repülőtéren kialakított versenypályára, többek között az Egyesült Államokból, Japánból, Kínából, sőt még Mongóliából is.
A két és fél köbcentis robbanómotorokkal ellátott repülőmodellek és a modellezők sebességi, műrepülő, túra csapatverseny és szalagvadász kategóriában indulnak. A magyar mezőnyt 12-en képviselik - többségük a gyulai klub tagja -, és Orvos Ferenc több éremre is számít. Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a megyei önkormányzat azzal is segítette a vb megrendezését, hogy megépítette a leszállópálya egyik részében a beton körpályát.