Esküt tettek az Ifjúsági Olimpiára utazók
Az első ifjúsági olimpiára utazó 51 fiatal magyar sportoló tett fogadalmat pénteken. A küldöttséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban búcsúztatták, ahol az eskü szövegét Czúth Réka atléta és Demeter Gergely öttusázó után mondták a versenyzőtársak. A rendezvény hivatalos részének elején a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) zászlaját Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos, MOB-alelnök, a küldöttség egyik vezetője, valamint két korábbi ötkarikás aranyérmes, a vízilabdázó Dömötör Zoltán és az öttusázó Török Ferenc hozta a színpadra. Utóbbi kettőnek közelgő 75. születésnapjuk alkalmából Schmitt Pál, az olimpiai bizottság elnöke - megválasztott köztársasági elnök - a MOB életmű különdíját adta át. Aztán ünnepi beszédében megköszönte a szülőknek, a testnevelő tanároknak, az edzőknek és a szövetségi vezetőknek, hogy felfedezték, pályájukon segítették a fiatalokat, a sportolóknak pedig azt kívánta, hogy becsületes küzdelem után, a győzelemért mindent megtéve jöjjenek le versenyeik után a pályáról. Ezt követően Bíró Márk evezős Schmitt Páltól és Gyulay Zsolttól átvette a csapatzászlót, hogy aztán majd Szingapúrban is vigye. A hivatalos program zárásaként a szintén olimpiai bajnok úszó Egerszegi Krisztina, aki Gyulay Zsolttal együtt a csapat fővédnöke, Molnár Zoltán MOB-főtitkár kíséretében szalagot kötött a küldöttség zászlajára. Az augusztus 14. és 26. között sorra kerülő versenysorozaton a magyarok 18 sportágban lesznek érdekeltek.