Hosszú Katinka aranyat akar az úszó-Eb-n
Sok örömet fog okozni az 59 versenyző alkotta magyar csapat a hazai szurkolóknak az augusztus 4-től 15-ig tartó Európa-bajnokságon az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László szerint.
"Becsületes és jó felkészülésen vagyunk túl. Szerencsére se sérülés, se betegség nem hátráltatott minket. Legutóbb hét érmet – 2 arany, 1 ezüst, négy bronz - szerzetünk, most minden reális esély megvan arra, hogy ezt túlszárnyaljuk. Nem vagyok jós, nem tudom, hogy mennyivel, és mennyi arany lesz" - mondta az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László.
Hozzátette, 1991 óta látja el a tisztségét, de ilyen kemény munkában még nem volt része.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség, és a verseny szervezőbizottságának elnöke kiemelte, hogy "a problémák nagy részén túlvannak, most már csak előre tekintenek", reményei szerint a magyar versenyzők sikereitől lesz hangos az esemény.
Bízik benne, hogy nem lesz eső, mert négy éve a keddi versenynapot elmosta a nagy mennyiségű és hirtelen lezúduló eső.
Hosszú Katinka, a 400 méteres vegyesúszás Amerikában tanuló bajai világbajnoka kijelentette, hogy nagyon jó formában várja a versenyt, ennek megfelelően mindenképpen győzni szeretne. Az olimpiai ezüstérmes, sokszoros vb- és Eb-első Cseh László szintén bizakodó, 25 éves korával indokolta, hogy egyéniben csak a két vegyes számban áll rajthoz.
Rajtuk kívül aranyesélyes még Gyurta Dániel, aki a kétszáz méteres mellúszásban abszolút favorit, a rövidebbik távon is döntős lehet.
"Jó dolog újra úszni, még ha ez kicsit más is, mint amilyet a medencében, egymástól kötelekkel elválasztva megszoktam" - jelentette ki a nyíltvízi úszásra váltott korábbi kiválóság, Risztov Éva. "Most már ebben is van tapasztalatom, eddig három versenyem volt, s megnyertem két Európa Kupa-futamot, de persze a balatoni Eb lesz az igazi erőpróba, amelyen le tudom szűrni, hol is tartok."