Senkiháziak kezében

Na, kinek mi volt a kedvenc pletykája a nyári átigazolási szezonban? Hogy a Manchester City megveszi Pelét is? Cesc megy, nem megy, megy, mégsem megy, de megy, tuti, hogy nem megy a Barcelonába? Robinho magát árulja? Ezek is jók, de a csúcs, amiből még az is lehet, hogy lesz valami, a Kínai Kommunista Párthoz szerződő Liverpool.

Ahogy futballklubok felvásárlásánál lenni szokott, a részletek elég homályosak. Az alaposan eladósodott, veszteséget termelő Liverpoolt a drukkerek által egyébként is gyűlölt két amerikai tulajdonos el akarja adni. Azt is tudjuk, hogy a potenciális vevők közt ott van a kínai Kenny Huang is, aki egykor tollaslabda-bajnok volt, de ma már inkább csak milliárdos. És itt kezdenek összekuszálódni a dolgok, mert azt senki nem tudja biztosra megmondani, hogy Huang vajon a saját pénzéből venné meg Gerrardékat, vagy ő csak a samesza valamelyik nagy kínai állami cégnek, tehát gyakorlatilag a Kínai Kommunista Pártnak.

Néhány hét múlva kiderül, hogy tényleg Huangé lesz-e a csapat, és akkor talán arra is fény derül, hogy ki áll mögötte, ha valaki egyáltalán áll mögötte. Ha esetleg kiderül, hogy az amerikai Cleveland Cavaliersben már 15 százalékot birtokló Huang a saját pénzével játszik, akkor is tény marad, hogy vagyonát elsősorban a kínai államapparátussal fenntartott baráti és üzleti kapcsolatának köszönheti. És akkor sajnos az öt nagy angol focicsapat közül három tolvajok és egyéb bűnözők kezében lesz.

A Liverpool mellett ugye ott van a Chelsea-t tulajdonló, a rendszerváltáskor hazáját kifosztó Roman Abramovics, valamint a Manchester City urai, az emberi jogokat még hírből sem nagyon ismerő, feudális arab kényurak. Akik egyébként attól a Thaksin Shinawatrától vették a csapatot, aki finoman fogalmazva sem becsületesen szerezte meg első thaiföldi millióit.

Kevés idegesítőbb jelenség van a modern sportban, mint a pénz uralmán siránkozók, azonban a globális szürkegazdaság és mindenféle kínos diktátorok fokozódó befolyása mégis valami borzasztót jelez. Leginkább azt, hogy a Premier League valamiért odáig jutott, odáig fújodott fel a lufija, hogy abban már tisztességes módon szerzett pénzzel szinte lehetetlen versenyképes csapatot építeni. És hogy tiszta üzletembereknek egyre kevésbé van kedve a dologhoz.

A Liverpoolt most eladni készülő két amerikai üzletembernek sem patyolattiszta a múltja, de alattvalóik ezreit azért csak nem ölik meg évente. A Manchester Unitedet tulajdonló Glazer család ellen zöld-sárga sálakkal tüntető drukkerek is talán végiggondolhatnák, hogy biztosan el akarják-e venni annyira az amerikaiak kedvét az egésztől, hogy eladják az egész kócerájt valami afrikai diktátornak.

Szemben például a német klubokkal, az angolok relatíve könnyen adhatók és vehetők, innentől kezdve pedig sajnos nincs mit tenni, aki legálisan fektetheti be a pénzét Angliában, az akár egy focicsapatba is fektetheti. Az angol drukkerek, akiknek nem tetszik, hogy kedvenc csapataik vállalhatatlan figurák kezébe kerülnek, így legfeljebb saját kormányaikat és a gazdaságot szabályozó mindenféle testületeket hibáztathatják, amiért ezek engedélyezik, hogy náluk bárki bármit megvehessen. De még ez is nagy butaság lenne, hiszen ilyen a világ.

Valamiért azonban ezek a gazemberek nagyobb kedvvel vásárolnak angol focicsapatot, mint bármi mást. Ráadásul csak és kizárólag a legjobb csapatokat, egy Wigan vagy Blackpool által termelhető tisztes haszon nem érdekli őket. Úgy tűnik, az egyébként is sok sebből vérző angol futballkultúrának még peche is van, legjobb csapataik olyanok lettek, mint St. Moritz, a Bugatti Veyron, meg a többi drága játékszer, amit szörnyűséges, ám nagyon gazdag emberek kerítenek hatalmukba.

Szomorú történet ez, és simán lehet, hogy a vége sem lesz valami vidám. Az eldobott, drága csecsebecséké általában nem az.