Aranyat kap a szexbotrányos Manaudou
Frederick Bousquet kislányának valamint gyermeke édesanyjának, Laure Manaudou-nak aranyérmet vihet haza Budapestről.
Manaudou négy éve, tizennyolc évesen az ugyancsak a Margitszigeten rendezett Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője volt, négy aranyérmet nyert, 400 gyorson világrekorddal győzött.
Egy év múlva Debrecenben, a decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon már nem elsősorban sikereivel tűnt ki, hanem botrányával: hozzávágta jegygyűrűjét olasz barátjához, Luca Marinhoz, akiért még hazáját is elhagyta májusban.
Ezzel szinte egyidőben pikáns képek jelentek meg róla az interneten. A 2008-as pekingi olimpián önmaga árnyéka volt, mindössze egy nyolcadik helyet szerzett, utána talált rá Bousquet-ra, és tavaly szeptember jelentette be visszavonulását, mert elveszítette motivációját.
![usz450](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/163/1631/16319/1631963_eec2cc983c13539b1f100f2ad1c86565_wm.jpg)
A 29 éves Bousquet volt az első, aki 50 méter gyorson a 21 másodperces határ alá ment, de mivel szabálytalan úszódresszben úszott, ezt az eredményt a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) érvénytelenítette. Ezenkívül ő volt az első, aki az 50 yardos gyorsat 19 másodperc alatt úszta.
![manaudou](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/163/1631/16319/1631967_559a98ada511dfb169139427be97e1c9_wm.jpg)
Bousquet vasárnap két tizeddel verte az 50 gyors döntőjében a svéd Nystrandot.