Nagy Lászlóért közösen, most egymás ellen
Pick Szeged v MKB Veszprém, 19.30 - H: 6.00 D: 13.00 V: 1.15
A jelenlegi és a korábbi kapitány, tehát Mocsai Lajos valamint Skaliczki László ül a két kispadon, ők is nagyot csatáznak, nemcsak a csapatok.
Különleges mérkőzés a két hazai kézilabda élcsapat között Szegeden, mert a két csapat szurkolói együtt éneklik el a himnuszt, ezzel is érzékeltetve, a válogatottért minden eszközzel harcolnak ők is.
Nagy László keddi levele után két nappal mind a veszprémi, mind a szegedi válogatottak kiálltak korábbi társuk mellett, most azonban egymás ellen kell harcolniuk.
Mindkét oldalon lesznek hiányzók, hiszen Pericset műtötték, Eklemovicsnak továbbra is fáj a válla. Herbert Gábor is még csak lábadozik, Katzirz Dávid ugyanakkor pár napja már edzett, és rá nagy szüksége is lesz a Balatonfüreden vereséget szenvedő Szegednek a még hibátlan Veszprém ellen.
Az oddsokból is kiderül, a bajnoki címvédő abszolút favorit, mert ugyan a Szeged a tavalyihoz képest teljesen kicserélődött, még vannak lyukas posztok, de egészen biztosan nagyon meg kell küzdenie a sikerért a Veszprémnek.
A Szeged tavaly kétszer is kikapott hazai pályán, előbb hat, másodszor pedig egy góllal. (30-36, 31-32) Mivel a harminc gólt mindkétszer elérte a vesztes, most is sok gól várható és nagy rohanás. Nem véletlen, hogy majdnem háromszoros pénzt ér, ha nem lenne 58 gól. De még azzal is duplázhatunk, ha nem lesz hatvan.
A hendikepes fogadásnál ha valaki jól beleérez, mekkora lesz a két csapat közti különbség, jól kereshet. Ha a hazai csapat négynél kevesebb góllal kap ki, még az is dupla pénz.