2400-ról ugrott a sugárhajtású ember
2400 méterről, hőlégballonból ugrott ki Yves Rossi, hogy a levegőben két hurkot repüljön. A svájci volt az első, aki a testére erősített sugárhajtású szárnyakkal tartósan tudott repülni.
Először 2006-ban próbálkozott, két évvel később átrepülte a La Manche csatornát, 9 perc 7 másodperc alatt tette meg a 35 kilométer körüli távot.
Még ugyanabban az évben az Alpokban is repült, 304 km/h-s csúcssebességet ért el. 2009-ben megpróbálkozott a Gibraltári-szorossal is, de az erős szél miatt a vízbe esett, sérülések nélkül megúszta. Ő lett volna az első, aki két kontinens között sugárhajtású szárnyakkal repül át.
Mostani mutatványát pontosan így tervezte, nagyon boldog és elégedett. A Grand Canyont is szeretné meghódítani, az engedélyekre vár.
Az 51 éves pilóta Airbus A320-ast vezet, szolgált a svájci légierőnél is.