Ferenc
11 °C
30 °C

2010 legjei a világ focipályáin

2010.12.26. 13:51

Decemberben még nem látszik világosan, az utókor hogy fog emlékezni a 2010-es fociévre. Ez volt az első afrikai vébé éve? A spanyol válogatott éve? Mourinho éve? A Barcelona éve? A Puskás akadémia éve? A hülye izlandi gólöröm éve? Annyi biztos csak, hogy bőven volt mit bámulni a tévében.

A legrosszabb meccs: A 2010-es dél-afrikai világbajnokság számtalan rossz meccsel ajándékozta meg a mind a 64 mérközést becsületesen végignéző, elkeseredett sportbarátokat. A csoportmeccsek első két körében egymást követték az embert próbáló ütközetek, az Anglia-Algéria találkozó borzalmai viszont mindent felülmúltak. A vébé előtt még az angol focival egyébként nem szimpatizálók is elhitték, hogy az örök győztes Capello komoly, akár elődöntőre is esélyes csapatot épít ebből a tehetséges generációból. Ehhez képest még annál is nagyobbat égtek, mint amekkorát szoktak. Az Algéria elleni meccs volt az angol válogatott mélypontja, ötlettelen középpályával, reménytelen csatársorral. Szemben pedig egy olyan csapat állt, amely tökéletesen összefoglalt minden rosszat, amit ezek a vébére kijutó kiscsapatok el szoktak követni. Másodrangú európai bajnokságokban rombolásra nevelt játékosok, az afrikai csapatokat egykor szimpatikussá tevő fejetlen, de kreatív játék helyett szürke rend és minimum öt hátvéd. 0-0 lett a vége, búcsúzóul Rooney levonulás közben a saját szurkolóikat szidta a kamerának. Rémálom volt mind a 90 perc.

A legsiralmasabb álszentkedés: Ghána tényleg megérdemelte volna, hogy első afrikai csapatként ott legyen egy világbajnokság elődöntőjében. Ettől függetlenül viszont egészen röhejes volt, amit a kiváló uruguayi válogatott egyik legjobb játékosa, Luis Suárez kapott, amiért ő inkább a saját csapata győzelméért küzdött. Persze, hogy szabálytalanság a 120. percben kézzel ütni ki a labdát a gólvonalról. Meg is kapta Ghána az ezért járó tizenegyest, amit aztán az egyébként szintén kiváló Asamoah Gyan a felső kapufára lőtt. Itt a történetnek véget is kellett volna érnie. Ehelyett siránkozó cikkek tömkelegét kellett olvasni arról, hogy tessék, a fociban a csalásnak győzelem a díja, ez a világ legromlottabb sportja. Arról a sok nagyokos nem nyilatkozott, hogy edzőként ki adná azt az utasítást játékosainak, hogy hasonló helyzetben ne pont azt csinálják, mint Suárez.

A legszórakoztatóbb szappanopera: José Mourinhót kétféleképpen szokás ma megítélni. Az egyik tábor szerint ő korunk legnagyobb edzője, és nem számít semmi más. A másik szerint viszont valóban jó edzőről van szó, aki azonban egyrészt folyamatos szereplési vágyával sokat ront nimbuszán, másrészt azért nagyon messze van attól, hogy igazán nagynak lehetne nevezni. Ez utóbbi tábor véleményét talán az örök ellenség Barcelona motorja, Xavi fogalmazta meg a legjobban, amikor egy decemberi interjújában arról beszélt, hogy Mourinho azért nem nagy edző, mert az ég világon semmit nem adott a focinak a győzelmein kívül. Se egy taktikai formációt, se egy játékfilozófiát, semmit. Abban viszont mindenki egyetért, hogy Mourinho soha véget nem érő szappanoperáját legfeljebb unni lehet, nem odafigyelni rá lehetetlen. A Camp Nou gyepén rohangálástól a Milan drukkereinek mutatott három ujjon át egészen a legújabb akciójáig, amikor sajtótájékoztatóján alig leplezetten támadt neki közvetlen főnökének, Jorge Valdanónak. 2011-ben is garantáltak a fordulatosnál fordulatosabb epizódok.

A legjobb 15 perc: Ha az utóbbi négy évben két BL-t, egy Eb-t és egy vébét nyerő Carles Puyol azt mondja valamire, hogy ő ilyen focit még nem látott, akkor nem érdemes vele vitatkozni. Az sem volt semmi, ahogy a Barcelona ősszel rommá verte Mourinho Real Madridját, Pep Guardiola csapata azonban még tavasszal alkotta meg csúcsművét az Arsenal elleni BL-negyeddöntő odavágójának első negyedórájában. Ebben a 15 percben a katalánok simán lőhettek volna akár hat gólt is, mindjárt az első hetven másodpercben is kettőt. Almunia kapusnak köszönhetően azonban egyetlen lövés sem ment be, így csak azon lehetett ámulni, hogy az Arsenal hazai pályán nem hogy nem ér a labdához, nem hogy nem lépi át a félpályát, de gyakorlatilag a saját tizenhatosát sem tudta elhagyni. Aztán a meccs vége 2-2 lett, és volt, aki arról kezdett beszélni, hogy a kihagyott helyzetek majd megbosszulják magukat, és az angolok jutnak tovább. Aztán Messi egymaga lőtt négyet a visszavágón, és már nem volt min spekulálni. A két csapat 2011 tavaszán ismét találkozik a BL-ben, negyedekkora tűzijátékkal meg lenne mindenki elégedve.

A legérthetetlenebb játékos: Sikerült már valakinek megfejtenie, hogy Mario Balotellinek mitől van ilyen nagy szája? Mourinhónak még elnézi az ember, hiszen mögötte ott sorakozik a vitrinben az összes elképzelhető trófea. De hogy a fiatal, fekete bőrú olasz mire vág fel, az egyszerűen érthetetlen. A hisztijeit mindenki ismeri, ahogy ez a 18-19-20 éves fiatalember összeveszett az egész világgal, edzőjével, Materazzival, Zanettivel. Ahogy az Inter Barcelona elleni BL-elődöntőjében nem volt hajandó focizni, mert csak csereként küldték be, majd amikor a San Siro közönsége kifütyülte, földhöz vágta a mezét. A Manchester Cityben sem mutatott még sokat néhány teljesen elszállt nyilatkozaton kívül. És ami érthetetlenné teszi az egészet: látta már bárki ezt a fiatalembert olyan nagyon jól focizni? Na nem világklasszis szinten, de mondjuk úgy, ahogy a másik idei (és örökös) olasz botrányhőst, Cassanót?

A legnevetségesebb kétrészes műbalhé: Kell valaminek lennie a csapvízben Manchesterben, mert egyszerűen lehetetlen, hogy két ugyanolyan siralmas történet játszódjon le ugyanabban a városban, alig néhány hetes különbséggel. Először a gonosz amerikaiak által tejben-vajban fürösztött Wayne Rooney közölte, hogy neki elege van mindenből, szeretne eligazolni. Néhány nappal később már Ferguson oldalán vigyorogva jelentette be, hogy újabb évekre leszerződött a Unitedhez. Utána pedig a gonosz arabok által fontmilliókkal kitömött Carlos Tevez jelentette be, hogy ő lelép a City-től, és ha megpróbálnak keresztbe tenni neki, még a focit is abbahagyja. Alig néhány nappal később ő is meggondolta magát. Nem lehetne valahogy elintézni, hogy az emberi értelem nyomait tényleg csak a pályán felmutató focistákat eltiltsák a sajtótájékoztatóktól?

A legelképesztőbb rekord: Ha már a pályán kívül butuska focisták nyilatkozatairól van szó, mindenképpen meg kell említeni Lionel Messit, aki képes volt a dél-afrikai vébé után csendben maradni. Pedig ha valaki, a világ legjobb játékosa utólag tehetett volna néhány megjegyzést hazája futballvezetőire, amiért teljes elmebajból és vallásos tiszteletből kifolyólag megengedték Maradonának, hogy szövetségi kapitányként tönkretegye egy elképesztően tehetséges argentin focistageneráció vébéjét. A végig rossz pozícióban játszatott, szervezetlen csapattal körülvett Messi olyan rosszul nem focizott, úgyhogy igazán joga lett volna szólni néhány keresetlen szót. Ő azonban inkább csendben maradt, ami egy olyan játékostól, aki az idei 53 Barcelona-mezben játszott meccsén 58 gólt lőtt, igazán nemes gesztus. Amióta Guardiola megtalálta a számára ideális helyet – a csatársor közepén, valamivel Villa és Pedro mögött – Messi annyi gólt lő, amennyihez kedve van. Sokszor megy vissza egészen a kezdőkörig labdáért, így lassan már több gólpasszt ad, mint Xavi, és labdavesztés esetén ő az első, aki a Barcelona legfontosabb fegyverével élve azonnal nekiront a labdával kibontakozni igyekvő ellenfélnek. Messiben a legfélelmetesebb, hogy még semmilyen jel nem mutat arra, hogy elérte fejlődése csúcsát, a legszomorúbb pedig éppen ez a vébé volt. A valaha volt egyik legnagyobb játékos edzőként lehet, hogy elintéze, Messi igazán nagy vébé nélkül maradva soha ne kerülhessen be a három-négy legnagyobb közé.

A legjobb játékos: Túl könnyű lenne a 2010-es Aranylabdára pályázó barcelonai hármasból választani valakit. Leginkább azért, mert a Messi-Xavi-Iniesta hármas szinte megbonthatatlan, ha közülük valaki egyedül marad, akkor úgy jár, mint Messi a vébén. Legyen inkább 2010 focistája egy olyan játékos, akinek már szintén nagyon kijár egy ilyen cím, és aki hiába önfejű, mindig mindent megtesz a csapatáért: Samuel Eto’o. A kameruninak egészen elképesztő volt az idei éve. Például ő lett az első, aki egymás után kétszer – ráadásul két különböző csapatban – is megcsinálta a bajnokság-kupa-BL triplázást. Ő lett az első, akit negyedszerre is megválasztottak a legjobb afrikai focistának. Ő lett az első, aki hét különböző versenysorozatban is gólt tudott szerezni. Ő volt az egyetlen, aki képes volt mutatni valamit a vébén és az Afrikai Nemzetek Kupáján is bénázó kameruni válogatottban. Ő az, aki a 2002/2003-as szezon óta egy évet leszámítva mindig legalább 15 gólt szerzett az aktuális klubcsapatában. És ő volt az, aki életfilozófiájához hűen (“úgy kell dolgoznom, mint egy néger, hogy annyit kereshessek, mint egy fehér”) a BL-elődöntő odavágóján, amelyen Mourinho Interje meg tudta verni Guardiola Barcelonáját, minden sztárallűrt félrerakva elsőként védekezett és rombolt. Nagy igazságtalanság lesz, ha az Aranylabdát a vébédöntőn rúgott gólját leszámítva nem olyan erős évet produkáló Iniesta kapja, hiszen akkor Xavi már soha nem fogja elnyerni ezt a címet. De ugyanekkora igazságtalanság, hogy Eto’o sem fogja már soha.

A leggonoszabb gonosz: A FIFA-t egyébként sem szokás szeretni, de amit a világ labdarúgását irányító szervezet 2010-ben produkált, azt még kelet-európai kormányok is csak nagyon nehezen tudják alulmúlni. Teljes bűnlajstromra most nincs itt szabad ötszáz bekezdés, úgyhogy maradjunk csak a lényegnél, a FIFA különös viszonyánál a pénzhez. A FIFA az a szervezet, amely szerint a pénz tönkreteszi és egyenlőtlenné teszi a focit, de azért gondoskodott arról, hogy nehogy akár egyetlen fillér adót is fizetniük kelljen a Dél-Afrikában realizált több milliárdos hasznuk után. A FIFA szerint nem szabad videóbírót bevezetni még az idei vébé kapitális bírói tévedései után sem, mert arra a kisebb meccseken nem lenne pénz, ezért inkább két gólbírót is delegálnak a BL-ben – amire kisebb meccseken szintén nincs pénz. A FIFA szerint tisztségviselői megvásárolhatatlanok, aztán hiába voltak kénytelenek eltiltani a legpofátlanabbul korrupt munkatársaikat, mégis azé a két országé lett a 2018-as és 2022-es vébé, ahol a legkevésbé lehet majd ellenőrizni a dollármilliárdok zsebből zsebbe vándorlását. Bárcsak ehelyett a gittegylet helyett végre egy nyíltan pénzhajhász, teljesen transzparens tőzsdei cég venné át az irányítást a világ focija felett.

A legvidámabb haláleset: Jaj, de szép nap volt, amikor Paul, az a rohadt polip végre feldobta mind a nyolc lábát. Kevés idegesítőbb dolog van, mint a foci lesüllyesztése gügyögő idióták és a focival egyébként nem foglalkozók szintjére, Paul pedig még az izlandi gólörömnél is többet tett a világ legjobb sportjának idei megszégyenítésért. A vébé alatt sportújságok címlapja, sporthíradók első híre foglalkozott azzal, hogy az a nyomorult lábasfejű szerint ki fogja megnyerni az esti meccset. A foci arról szóljon, ami a pályán történik, aki pedig máshova próbálja irányítani milliárdok figyelmét, az végezze olajban kisütve.