Hoffmann: Hullámzott a testem, kiszúrták
A magyar páros - amely Zavozin utolsó pillanatokban történt honosítása után először szerepel együtt olimpián - 31,90 pontot kapott tangójára.
„A végén egy lökésnél az egyik lábammal kicsit beleakadtam a másikba, emiatt kissé hullámzott a testem - nyilatkozta Hoffmann a mob.hu-nak. - Ezzel az a baj, hogy a pontozás során szegmensekre osztják a táncunkat, és emiatt a rossz mozdulat miatt az utolsó, a nyolcadik szegmens valószínűleg teljesen mínuszos lett, holott ez éri a legtöbbet, mivel minél később jön egy szegmens, annál többet ér. Azaz úgy gondolom, egy-két pontot vesztettünk, és legalább ennyi helyet is. Ezzel együtt nem vagyunk elkeseredve, várjuk a folytatást, küzdünk tovább.”
![A kötelező kűr Vancouverben, február 19-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/133/1331/13315/1331527_08a3a63b1b261ca09ede5a697216a4a0_wm.jpg)
Hoffmann még hozzátette: még nem volt részük olyanban, hogy tízezer ember nézi a kötelező táncokat, másutt ugyanis az első napon általában üres a lelátó, mivel ugyanarra a zenére táncol mindenki.
Zavozin Makszim - még angolul - ugyancsak értékelte debütálását: „Elkövettünk néhány hibát, de ez bármikor előfordulhat. Nem hiszem, hogy elégedetlennek kellene lennünk, szerintem jól ment a korcsolyázás.”
![Fotó: Saeed Khan](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/133/1331/13315/1331531_49758c59b2562c58abdbb774a194b76f_wm.jpg)
A jégtáncosoknál az élen a világ- és Európa-bajnok orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin kettős áll. Az originalt hétfőn, a kűrt pedig kedden hajnalban rendezik.