Hurájt Pál nem akar beleszarni a sztrapacskába

Ki hinné, hogy a világ e távoli, czivilizálatlan szegletében, mint amilyen a medveüvöltéstől hangos Venkúver, bevezették a telefónt. A sílövő versenyek színhelyére (férfi tömegrajtos 15 km) esélyem sem volt odaérni, mivel a vasárnap ráment Fischbacher Andrea aranyérmének ünneplésére. Gavallérok rajongták körül a sexepiljét inkább sítudásának, mintsem külcsínének köszönhető sínőt, folyt a pezsgő, s mindannyian disznó módon befűtve érkeztünk haza.

Délután fel, rendezkedés, tisztálkodás, gyógyszerfaszolás. És itt jött nagy szerepe a telefónnak. – Halló – Halló – üvöltém a nagy, fekete csőbe. Szegény telefónkoskisasszonynak belételt egy kis időbe, míg megértette óhajom, s kapcsolta nékem a szállótól jó távolságra fekvő sílövők bázisát.

Így tettem szert ama tudásra, hogy a poprádi Hurájt Pál a pódium harmadik fokára állhatott fel a sílövőverseny után. Rövid keresgélés után a vonal túlsó végén maga Pál üvöltött belé a csőbe.

– Hurájt Pál vágyok, hálló!

Elmondám néki, ki vagyok, és forrón gratulálok sikeréhez.

– Egy ádomá jut eszembe erről, ami édesapámtól hállottám, ő meg az ő édesápjától hálott – mondá Hurájt Pál. – Egynéhány nágyszájú gávállér bátorságát fitogtáttá áz ivóban és kijelentette, hogy a házá oltárán feláldoznák utolsó csepp vérüket. Erre feláll a mágyárul író Petrovics Sándor, a nagy szlovák költő, és azt mondá: Én pedig szeretném látni azt önök között, ki kész volna áz első csepp vérét feláldozni.

– Nem tart áttól, hogy a poprádi szélsőtótok, ahogy történt az Kumin Anasztázia aranymedáljánál, az úgynevezett szlovák eszme népszerűsítésére használják ki sikerét?

– Nálunk, Poprádon, hálá az égnek, nincsenek szélsőtótok. Nágy báj lend áz, há a Monárchia kebeléből ki akarnánk szákádni. Áhhoz tudnám fogni, minthá belészárnánk a sztrápácskába.

– Mit üzen azoknak az elemeknek, kik zendülésre használnák sikerét?

– Gondolják meg jól, mit tesznek. A szocziálisztikus eszme felütötte fejét a czivilizált Európában. Há ezt meghintik a Monárchia kis népeinek káros voltú nácionálizmusával, ákkor szétrobbánhát fejlődő birodálmunk, és kemény huszádik század elé nézünk világháborúkkal, szocziálizmussal, holocskával.

– Félbe kell szákítanom, azaz szakítanom, hogy megkérdezzem: mit jelent az, hogy holocská?

– Hát holocská. Áz, ámi jön szükségképpen a világháborúk, meg a szocziálizmus után. Beszársz tőle. És már sohá, de sohá nem lehetünk hárczban a téli olympiád éremtáblázátán az első helyekért, há széjjelrobbantjuk Monárchiánkat. Hát ezt ákárják ezek az őrültek?

Itt a vonal szakadozottá vált, de az tény: sok ilyen buzgó felvidéki hazafira van szükségünk, hogy megőrizzük birodalmunk.

A telefónozás után újabb gyógyszerfaszolás, majd ledőlés. Ébredés után jött a hír: a Monarchia szlávjai igencsak kitettek magukért, habár aranymedált senki nem szerzett: a horvát Kosztelics Ivica ezüstmedálos lett alpesi síben (szuperkombináció), a cseh Sablik Martina bronzmedálos gyorskorcsolyában (1500 m). És egy osztrák ezüst a végére: Matt András ezüstmedálos síakrobatikában.

Az éremtáblázat emígyen néz ki, csak az aranymedálok kevesebb száma miatt vagyunk második helyen:

1. Ámerika 24 érem

2. Monarchia 24

3. Német Császárság 18

4. Norvégia 12

5. Kanada 9

6. Korea 9

Győzelem vagy holocska, tempó, Monarchia, tempó!