Szemüveget mindenkinek

Ahhoz nagy csodának kell történnie, hogy az ember megsajnálja a fuballbírókat, 2011 márciusában azonban sikerült eljutni eddig a nagy csodáig. A világ legnépszerűtlenebb foglalkozásának művelőit most már olyan sokan gyalázzák olyan hangnemben és olyan igazságtalanul, hogy muszáj melléjük állni.

Olyan talán még soha nem volt a foci történetében, hogy a világ két vezető bajnokságának két messze legeredményesebb edzője egyszerre kiáltson sötét összeesküvést és uszítson minden erejével a játékvezetők ellen. Az utóbbi néhány hétben viszont éppen ez történt. A Manchester United képviseletében Alex Ferguson, a Real Madridtól pedig José Mourinho ment neki az angol illetve a spanyol bírói karnak.

Módszereik különbözőek, az eredmény azonban ugyanaz. Ferguson ugyan csak egyes bírókba köt bele, és világméretű összeesküvést még nem kiált, cserébe viszont elképesztően bunkó. A Chelsea ellen elveszített bajnoki után adott nyilatkozata miatt az angol FA vizsgálatot indított ellene, amire ő azzal válaszolt, hogy magát és játékosait is elzárta a médiától. Egészen komikus módon a tiltás a United saját tévécsatornájára is vonatkozik, mivel ők vették a bátroságot, és le merték adni Ferguson nyilatkozatát.

Mourinho imád szerepelni, így soha nem folyamodna ilyen módszerhez. Cserébe viszont ő rendszeresen arról beszél, hogy a spanyol futballszövetség mindent megtesz azért, hogy a Barcelona nyerje a bajnokságot, direkt elfogult bírókat küldenek a Real Madrid meccseire, akik aztán direkt elfogult döntéseket hoznak.

Ferguson és  Mourinho nincsenek egyedül. Bírót gyalázni és a tévedések mögötti sötét erők befolyásáról nyilvánosan képzelegni azóta divat, amióta kétszer tizenegy ember zöld gyepen labda után koslat. Az utóbbi néhány évtized technikai fejlődésének köszönhetően, amióta a meccseket több tucat kamera veszi mindenféle elképzelhető szögből, amióta mindent vissza lehet lassítani és szuperlassítani, hiba nem maradhat észrevétlen. Így az edzőknek, játékosoknak, klubelnököknek, újságíróknak és egyszerű drukkereknek a legmodernebb fegyverek állnak rendelkezésükre vélt vagy valós igazuk bizonyításához.

Szegény bírók viszont, köszönhetően a FIFA vaskalapos, ostoba technikaellenességének, ugyanazokkal az ósdi eszközökkel próbálják végezni a munkájukat, mint száz éve. Van két szemük, egy sípjuk, két partjelzőjük, akikkel ma már ugye kis mikrofonok segítségével kommunikálnak, és most, a 2010-es vébé angol-német meccsének köszönhetően időnként még két gólbírójuk is. A küzdelem mindig is egyenlőtlen volt, a bírókat mindig, mindenki utálta, most már viszont annyira igazságtalanul ellenük lejt a pálya, hogy muszáj lenne tenni valamit.

A FIFA-ból nem lehet kinézni, hogy képes egy ilyen amúgy nem megoldhatatlan feladattal kezdeni valamit, úgyhogy muszáj lenne a játék többi szereplőjének lépni. Csodálatos lenne, ha számtalan egyéb labdajátékhoz hasonlóan végre a fociban is szent és vitathatatlan lenne a játékvezető szava – a pályán és a meccs után egyaránt. Az is nagyon szép lenne, ha az egyre idegesítőbb sztáredzők, akiknek viselt dolgairól sajnos sokkal kevesebb szó esik, mint a mindenfelé gyalázott primadonna focistákéról, megtanulnák visszafogni magukat. Vajon ugyanolyan nagy szájjal rontanak rá a csapat öt szögletéből hármat reménytelenül beadó középpályásra, mint a két vitatható lesnél számukra kedvezőtlenül döntő partjelzőre?

A legjobb viszont az lenne, ha a drukkerek, akiknek a kegyeiért ez az egész színjáték megy, pontosan felismernék, hogy mi az igazság a bírókkal kapcsolatban, és nem hagynák, hogy holmi Fergusonok a 11 angol bajnokságukkal és 2 BL-győzelmükkel megvezessék őket. Ezt egyébként nem olyan nehéz elkerülni, csak arra van hozzá szükség, hogy az egyszeri drukker túllásson csapata színein, és néhány évszázados igazságot mindig szem előtt tartson.

1. A bírók tévednek. Ez van. 
2. A bírók nem tévednek többet egy meccsen, mint szívünk csapatának játékosai. Felesleges rájuk kenni mindent.
3. Néha egy-egy bírót bizony megvásárolnak, és nagyon ritkán Dél-Koreát is eljuttatják a vébé-elödöntőig, de a fociban sötét összeesküvések nincsenek gyakrabban, mint az élet egyéb területein. Ilyenekben hinni olyan, mint a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvében. 
4. Mindig a vesztesek siránkoznak. Fergusonnál mindig vesztes meccs után jön az idegroham, és Mourinho is mással foglalkozna a sajtótájékoztatóin, ha nem vezetné hét pontos előnnyel a spanyol bajnokságot a Barcelona. Amikor a Real Madrid nyert meg évtizedeken át mindent, a katalánok láttak minden kedvezőtlen bírói döntés mögött francóista összeesküvést – még húsz évvel a spanyol diktátor halála után is.
5. A bírók mindig a nagy csapatoknak kedveznek, és mindig a nagyobb hírű játékost védik. Vannak persze bírók – latin országokban különösen gyakori az ilyen alak – aki direkt kiállítja Ronaldinhót és Maradonát, hogy aztán lehessen miről mesélni az unokáknak, de ők jelentik a kivételt. Ezért aztán különösen visszatetsző, amikor a világ legnagyobb csapatainak edzői siránkoznak, kihasználva, hogy az ő minden szavukat megírja minden újság. Ha még egy Blackpool- vagy egy Almería-edző hisztizne így, azt is könnyebb lenne elviselni.
6. Hosszú távon a foci igazságos játék, és a jó elnyeri jutalmát, akármekkorát téved a bíró. Az ötvenes-hatvanas évek Real Madridja nem Franco valóban létező támogatása miatt volt verhetetlen. A Manchester United nem a bírók miatt kapott ki a Chelsea-től majd a Liverpooltól is, hanem mert ha a Vidic-Ferdinand védőpárosból egy is hiányzik, egyből teljesen bizonytalannak tűnnek hátul. A Barcelona nem van Persie feleslegesen szigorú kiállítása miatt jutott tovább a héten az Arsenal ellen a BL-ben, hanem mert a 180-ból 170 percen át ők voltak a jobbak.

A legfontosabb azonban, amit tényleg minden futballbarátnak illene megjegyeznie, hogy a bírókról beszélni, tévedéseiket elemezgetni, hisztizni az esetleges bénázásukon, a legunalmasabb szempont, amely felől a focit közelíteni lehet. Nincsen benne semmi öröm, semmi szépség, nem lehet ezekből semmilyen következtetést levonni, csak szemforgatva siránkozni. A lelátói bírógyalázás évszázados hagyományát persze kár lenne feladni, de hogy egy meccs után három nappal nem a csodálatos cselekről, hanem egy sárga lapról írjanak a sportújságok, az egyszerűen elfogadhatatlan.