200-600 ezer euróért motorozhatnék
A jövő hónapban 30 éves Talmácsi Gábor 14 évesen már a felnőttek között versenyzett, 2000-ben debütált a világbajnokságon, 2007-ben világbajnok lett a 125 kcm-es kategóriában. Tavaly még hatodik volt a Moto2-ben, de 2011-re csapat nélkül maradt.
"Tíz év versenyzés után csak olyan helyen szeretném vállalni az indulást, ahol lehetőségem van megmutatni, mit tudok. Már az első verseny megerősítette a megérzésemet, hogy a mindenáron való motorozás nem lett volna jó döntés. A G22 csapat a Moto2-ben a mezőny végéhez tartozik, más csapatoknál pedig a pénztárca dominált volna."
"A Jack&Jones by A. Banderas csapattal aláírt szerződésem volt, ahogy ők kiszálltak, megkezdtem a tárgyalásokat, akkor már alig volt szabad hely. Folytattam egyeztetéseket superbike- és supersport-csapatokkal is, de a Moto2-ből is kaptam ajánlatokat. A legvégén a G22 csapattal próbáltam egyezkedni, de folyamatosan változtattak a feltételeken, így nem született megállapodás."
Talmácsinak több helyen fizetnie kellett volna azért, hogy motorra ülhessen, nincs fix tarifatáblázat, ahány csapat, annyi összeg. "A Jack&Jonesnál nem kellett volna fizetnem, náluk a referenciám számított volna. A később kapott ajánlataim között jelentős eltérések voltak, nagyságendileg a fizetendő összegek, amelyeket a csapatok kértek, 200 000 és 600 000 euró között mozogtak."
Büszke tavalyi hatodik helyére. "Ahogy telik az idő, még inkább óriási eredménynek tartom. Több mint negyven gyors és tehetséges versenyző küzdött az elsőségért, és nemcsak egyszer volt szükség arra, hogy a lehető legjobbat produkáljam, hanem 17-szer."
"Napi rendszerességgel edzek. Ebbe beletartoznak az erőnléti edzések, a mentális tréningek és a motoros edzések is. Kimegyek a versenyekre, ezzel az a célom, hogy minél több információt gyűjtsek, felmérjem a lehetőségeket. Az külön jó, hogy nincs előírva, hogy novembernél hamarabb nem lehet szerződést aláírni a 2012-es szezonra."