A MOB-hoz kerülhet a sportirányítás jelentős része

2011.04.30. 19:58

Kedden a Parlamentben nyílt napon vitatják meg a sporttörvény tervezett változásait, melyekkel várhatóan tovább nőnek majd a Magyar Olimpiai Bizottság feladat- és hatáskörei.

Mindezt Borkai Zsolt elnök mondta el a MOB szombati elnökségi ülésén, hozzátéve, hogy a sportirányítás jelentős része a bizottsághoz, mint köztestülethez kerülhet a változtatásokkal. Az új sporttörvény elfogadása után pedig úgy alakul majd át a MOB alapszabálya, hogy lehetőséget biztosítson arra, hogy a teljes sport bekapcsolódhasson a MOB munkájába.

Az ötkarikás szervezet tájékoztatása szerint az ülésen Kovács István, a Londoni Előkészítő Bizottság vezetője beszélt az ötkarikás előkészületekről, majd a testület egyhangúlag úgy döntött - elfogadva a sportági szövetség kérését -, hogy a kajak-kenusok a korábbi játékokhoz hasonlóan a pályához közeli szállodában szállhatnak majd meg a jövő évi olimpián.

Molnár Zoltán főtitkár a költségvetés végrehajtásáról elmondta, hogy a tervezettnek megfelelően halad, s a sportági szakszövetségekhez folyamatosan érkeznek a megítélt támogatások.

Az elnökség újabb Gerevich ösztöndíjakról is döntött: ezentúl kiemelt ösztöndíjat kapnak azok az edzők, akiknek több olimpiai bajnok tanítványuk van, s jelenleg is londoni olimpikonnal foglalkoznak.

Az ülésen elhangzott, hogy a MOB pályázatot nyújtott be az Európai Olimpiai Bizottsághoz a jövő évi, a londoni játékokat megelőző EOC főtitkári és csapatvezetői értekezletét megrendezhesse Budapesten. A helyszínről jövő héten dönt az EOC.