További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
A 77,26 méteres első kísérleténél nagyobb, 79 méter körüli dobással tervezte kezdeni sorozatát Pars Krisztián, aki végül idei legjobbjával, 81,18 méterrel ezüstérmet nyert a dél-koreai Teguban zajló atlétikai világbajnokságon.
„Nagyon jól éreztem magam a döntő előtt, vártam magamtól a jó eredményt. Nehéz verseny volt, mert az első, 77 méteres dobásra kellett építkeznem, ami egy ekkora téthelyzetben nem egyszerű feladat. Jobb kezdést reméltem, körülbelül olyat, mint Murofusi 79 métere volt. Amikor a nyári ujjsérülésem elmúlt, azt gondoltam, ebből hamar fel tudok állni, de kiderült, hogy a három hét alatt a begyakorolt mozgások egy része romlott, elveszett. Sajnos az ebből fakadó bizonytalanság sokáig megmaradt, ebből is adódott, hogy nem tudtam azt a kezdést megoldani, amit terveztem."
"A szerencse nem nagyon áll mellém. Ha nincs ez a sérülés, akkor 82 méter lehetett volna az eredményem. Annak viszont örülök, hogy utolsóra meg tudtam oldani a feladatot, most ezt tartom a legnagyobbra” - fogalmazott, hozzátéve: nem számított arra, mert kevés hír volt róla, hogy a japán 81 méter felett fog dobni.
A szombathelyi versenyző a szám egyik legnagyobb esélyeseként kezdte a finálét. Az első dobása után folyamatosan javított eredményén, utolsóra érte el a 81,18-as idei legjobbját, de ezzel is a 2004-ben olimpiai bajnok, 36 éves Murofusi Kodzsi mögé szorult. Hét centi hiányzott az aranyéremhez, ugyanis akkor is riválisa mögé szorult volna, ha 81,24-et ér el, mivel a japánnak jobb volt a második kísérlete. Németh Zsolt tanítványa pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el, a magyar atlétika ötödik vb-ezüstérmét szerezte meg.
„Boldog vagyok, de azt nagyon sajnálom, hogy Magyarországnak nem tudtam megszerezni az első vb-aranyat. Ezzel az ezüstéremmel elsősorban Németh Pali bácsi emlékének szeretnék adózni, nagyon sajnálom, hogy ezt nem érhette meg. Úgy érzem, hogy az utolsó dobásra az ő segítségével tudtam összeszedni magam, és tudtam javítani. Köszönettel tartozom szüleimnek, akik mindig kitartottak mellettem, bíztak bennem."
"Az ezüstérem megszerzése jelentette örömben szeretném megköszönni Németh Zsolt munkáját is, aki átvette Pali bácsi helyét. Jól tudunk együtt dolgozni, bízom abban, hogy ez így lesz a jövőben is. Köszönet jár Gubián Gábornak és Búza Szabolcsnak, akik a kiegészítő edzésben és a gyúrásban már évek óta mellettem vannak. Bízom abban is, hogy sikerül minden olyan támogatást megkapnunk, amivel az olimpiára fel tudunk készülni.”