Mosolyogva barátnak nevezett, hátbaszúrt

Nagy Orsolya olimpikon női kardozó vagyok. Nehéz szívvel ragadtam tollat, kavarog bennem a düh és az elkeseredés! Úgy gondoltam, nem hagyhatom, hogy szeretett szakágam megszűnjön. Lassan egy nyolc fős keretet nem lehet összeállítani, mert mindenki abbahagyja vagy eltávolodik a sportágtól.

Az élsportolói pályafutásomnak úgyis vége, igaz néhány hónappal ezelőtt még nem így gondoltam, és készen álltam arra, hogy kijussak a harmadik olimpiámra. Rajtam kívülálló okok miatt nem fog sikerülni. Nincs bennem tüske, haragudni sem haragszom senkire, csupán azzal szembesültem megint, hogy az adott szó semmit nem számít, és jó magyar szokás szerint a földön fekvő embert nem segítjük, hanem még egy jó nagyot belerúgunk. Rettenetesen sajnálnám azonban, ha a magyar női kardvívás eltűnne. Nem kis részt vállaltam abból, hogy minél többen szeressék meg a női kardot. Most azonban úgy néz ki mindennek vége lesz. Nekem már van múltam ebben a sportágban és büszke vagyok az elért eredményeimre. A rajtam felnőtt fiataloknak, úgy látom, nem hogy jelenük, de jövőjük sincs. Ha ebbe az irányba haladunk tovább, csak nagyon távoli álom lehet a riói olimpiára való kijutás csapatban.

Lassan 14 éve úszunk árral szemben, és próbáljuk elérni, hogy hat fegyvernem legyen Magyarországon, és ne öt, meg a női kard. Bizton állíthatom, ebben egyedüliek vagyunk a világon. Nálunk még mindig sokan nem értik meg, hogy női kardban is ugyanolyan olimpiai- világ- és Európa-bajnoki érmeket osztanak, mint a többi szakágban. A velem és körülöttünk dolgozó edzőkkel folyamatosan küzdöttünk és küzdünk.

Edzettünk akkor is, amikor azért nem kaptunk jutalmat és megfelelő támogatást, mert még nem voltunk olimpiai szám, akkor is, amikor az volt az indok, nincs csapatversenyünk az olimpián. Tovább edzettem, mikor nem neveztek be egy versenyre – Nagy Petra nevét jelölték meg a számítógépes rendszerben -, ahová egyesületi és saját költségen utaztam el, tehát a szövetségnek annyi feladata lett volna, hogy benevezzen. Címvédőként elestem 32 világranglista ponttól, 12 helyet estem vissza, és a vb-nek nem kiemeltként kellett nekivágnom. Hittünk az elvégzett munkában, és abban, hogy meglesz az eredménye.

Állítom: nem vallottunk kudarcot, ezt Európa-bajnoki és világbajnoki érmek sora bizonyítja, mind felnőtt, mind utánpótlás szinten. Volt olyan év, amikor sikeresebbek voltunk mi lányok, mint a férfi szakág. Csak mellékesen jegyzem meg: jelenleg a női kardcsapat 8. a világranglistán, míg a férfi 11. Igaz, női kardcsapat nincs műsoron a londoni olimpián, a rotációs elv miatt. (2016–ban Rióban férfi kardcsapat nem lesz az olimpián.)

Kitett a válogatott csapatból Kovács Tamás szövetségi kapitány, már az edzőtáborban sem számít rám. Kérdezem, Tamás bá’, miért? Elfogadtam, bár azt kétlem, hogy nem tudnék segíteni a fiataloknak, és hogy ne lenne rám szükség. Az indok amivel kitett, elfogadhatatlan számomra. Nem jelentem meg az edzőtáborban, ez áll a jelentésben.

Valóban két nap késéssel csatlakoztam volna az edzőtáborozókhoz, arról viszont senki nem beszél, hogy miért, és hogy a szövetségi kapitány tudott erről. Tamás bá, mikor az edzőm dr. Boros György szólt, hogy csak később megyek, miért nem neheztelt? Miért az edzőtáborban kell megalázni engem, és fegyelmivel fenyegetni? Nem értem.

A késésem oka nagyon prózai volt. Mivel saját költségen kellett indulnom a New York-i világkupán, speciális jeggyel utaztam. Akkor tudok csak repülni, ha van hely a járatokon. Nem nyaraltam, lógattam a lábam, hanem próbáltam hazajutni. Nem értem a vádaskodást.

Nem értem, miért három nappal az indulás előtt húzott ki az első kvalifikációs versenyről a kapitány, és onnantól kezdve nem utaztatott sehova. Miért? Februárban, a kvalifikációs ciklus előtt leültünk, és elmondta, hogy akinek esélye van az egyéni kvalifikációra, azt utaztatni fogja és megadja az esélyt. Majd mikor még el sem kezdődött az egész kvalifikáció, kihúzott az utazó keretből. Egyesületi és saját költségen utaztam az összes versenyre.

Nem volt sikeres az első fél évem, de egy 14 éves pályafutásba, azt hiszem, belefér egy rosszabb periódus, és érdemeltem volna még egy esélyt.

A lelkiismeretem tiszta, nálam többet kevesen edzettek, mindig segítettem a fiatalokat a páston és a pást mellett is. Azt is tudom, és teljesen természetes, hogy nem én vagyok a jövő. Azonban a jelen még lehettem volna!

Akkor rúgott belém a szövetségi kapitány, amikor még nem volt oka rá. Tamás bá, miért? Fiatalítás van, mondta nekem a kapitány, majd mikor az évközi isztambuli világkupán nem volt bevethető fiatal, betett a csapatba, ahol a sors fintora, hogy nekem köszönhették, hogy nem kaptunk ki a japánoktól és nyolc közé kerültünk. Akkor most hogy is van ez? Nincs bennem harag, annál jobban szeretem a sportágam. Nem tisztem kritizálni a kapitány döntéseit, csak a véleményem írom le. Úgy formált véleményt versenyzőkről, hogy egész évben egy versenyen látott minket vívni. Fiatalít, majd az Eb-n szereplő csikócsapat 9. helye akkora kudarc, (14 éve soha nem volt olyan, hogy a női kard csapat ne legyen nyolcban kontinensviadalon) hogy a vb-n nem is szerette volna, ha indulnak.

Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy hasznára lehetnék még a magyar női kardvívásnak.

Ha azonban nincs rám szükség, elfogadom, könyörögni nem fogok, tettem annyit a sportágért, hogy ezt megengedhessem magamnak.

Minenki nézzen tükörbe, és számoljon el magával. Van olyan hely, ahol még számít az adott szó, és nem vágja a hátamba a kést, aki előtte mosolyogva a barátjának nevezett.

Utolsó gondolatként csak annyit, hogy mindent megteszek, hátha összefogással sikerül megmenteni a női kardvívást.

Itt zárul a novemberben 31 éves Nagy Orsolya levele, aki a női kardvívás első világbajnoki érmét szerezte.

Mivel a versenyző nem beszélt a kapitánnyal – igaz a hétvégi országos bajnokságon indulni fog -, megtettük helyette.

“Maradjunk annyiban, nemcsak a saját költségén, hanem szövetségin is utazott. Az edzőtáborban pedig nem tudtam megalázni, hiszen nem jött el. Két héttel az edzőtábor kezdete után valóban felhívott, hogy megjött New Yorkból, de akkor már az Eb-felkészülés közepén tartottunk. Jeleztem neki, nem tartok rá igényt, és azt sem kívánom, hogy a világbajnoki edzőtáborban velünk legyen.

A koncepcióm, hogy Rióban éremesélyes csapat legyen, és olyan még nem volt a magyar vívásban, hogy a négy lány átlagéletkora 18,5 év. Ilyen csapatátlagéletkor a magyar sportban sincs. Ebbe a koncepcióba nem fért bele Orsi. Sokkal nagyobb kaliberű versenyzővel, Nemcsik Zsolttal sem lehet már tervezni 2016-ra. Orsi pedig két olimpián nem nyert meccset, Pekingben is egyet. Idén sem volt semmilyen eredménye, már az első meccseit is többször elveszítette.

A lányok februári érkezésem után sem edzenek eleget, pedig többet követelek, mert csak a munkában hiszek, de ennek iskolai okai vannak, onnan nem lehet őket kirángatni.

Az ellenben igaz, nem szerettem volna, ha elindulnak a cataniai vb-n, mert eléggé rombolták a magyar vívás presztízsét a lelketlen vívásukkal a shelffieldi Eb-n, ahol a nyolc közé sem jutottak be, Azerbajdzsántól kaptak ki 12 találattal. Az újabb lejáratást megakadályoztam volna, mert senkinek sincs semmilyen eredménye, és a vb-n nagyhatalmakkal kell kiállni, de az elnökség leszavazott, ezt készséggel elfogadtam."