Kinek akar még bizonyítani Várhidi?

Mindig is sejtettük, tudtuk, hogy Várhidi Péter különleges figurája a magyar futballéletnek. Végre kimondta azt, kimondatták vele a Sport pluszban, amit régóta tudott, tudtunk: „Egervári is az én utamat járja, csak másként nevezik az utat.”

Megkönnyebbülésünk után vezessük is be gyorsan a Várhidi-utat a magyar futball-lexikonba, levédetését is javaslom. Eddig azt mondták az edzők Verebestől Mészölyig: „hát ő köztudottan az én játékosom, ő nálam lett valaki, én fedeztem fel, satöbbi.”

Várhidi még ennél is kifinomultabb, ő már túllép ezen a kategórián, kitör belőle, ő egyenesen utat tervezett. Mit tervezett, komponált!

Pár apróságra azért érdemes emlékeztetni, mert valóban legyőztük a világbajnok olaszokat barátságoson (3-1), de a norvégoktól 4-0-ra kaptunk ki előtte, a moldávoktól meg 3-0-ra utána. Ezt a vereséget amúgy az ország szegénységére fogta, ennél szakmaibb indokot magyar edző még nem talált fel, jóllehet magyar edző elég sok mindenre képes.

Szóval

- a futballtörténelemben nem igazán volt még olyan, hogy válogatott lehessen valaki felnőtt meccs nélkül (Filkor, Vass)

- ebből adódóan talán csak Matthäus értéktelenítette el annyira a válogatott, mint ő

- Várhidi csapatépítései munkásságáról érdemes megemlíteni, nem volt nála egy idősebb játékos a felnőttválogatottban, akire hallgatnak a többiek, ez valóban korszakalkotó az egész világfutballban

- Várhidinél ütköző középpályás lehetett az a Tőzsér, aki 60 percig nem csúszott be.

Lehet, hogy hitt ebben a Kisteleki-útban Várhidi - mert a Kölnben végzett elnök úgy gondolta az elején, felesleges hazahívni a 30 éves Dárdait, majd gyorsan meggondolta magát -, lehet, hogy csak szervilisen végrehajtotta azt, amit kért tőle Kisteleki, hiszen sokáig nem volt állása, mert a mágnestáblás tologatást ne nevezzük annak.

Mindez lényegtelen is, mielőtt Várhidi az egekbe emelkedne, érdemes megnézni, mit gondolt róla a piac azóta. Hol volt edző, mióta elhagyta a válogatottat? BEAC, Szigetszentmiklós, Pécs. Másodosztály.

Most is éppen szakmai igazgató Szigetszentmiklóson, ahol nagy tervek vannak. És biztos nagy utak is, hiszen a 13. helyről verbálisan, mágnestábla mellett nem elérhetetlen az élvonal.

És mintha a hatodikak lettünk volna abban a selejtezőcsoportban Várhidivel - a szintén 12 pontos Moldova megelőzött jobb gólaránnyal -, ami kétségtelenül nem egyedül az ő bűne, hiszen két vereséget a Bozsik-Détári páros is beletett a rendszerbe. Mintha épp az az időszak lett volna kidobott, amire ő annyira büszke.

Ha szét is verte Koeman, amit ő olyan nagyon gondosan épített, a holland a kötelezőket (Albánia, Málta) kapott gól nélkül hozta, és negyedikek lettünk.

Bravúrt ugyanakkor egyikük sem hajtott végre, bár mégiscsak vertük a már kijutott dánokat.

Várhidi szerint kidobtunk négy évet, de azért időszerű lenne már észrevenni a szakma apostolainak, 25-30 megkerülhetetlen játékos van Magyarországon, akik pillanatnyi formáján – olykor sérülésén - múlik egy-egy kapitány sikeressége. Akik nélkül nincs magyar válogatott.

Az ilyen szerény futballkultúrájú országok sikerességét a rendelkezésre álló keret eleve meghatározza. Fontos viszont, hogy a szóba jöhető játékosokat, hogyan rakja egymás mellé a kapitány, emiatt lett sikeres Szlovénia, Szlovákia, pótselejtezős Észtország. Mert az egyik szélső többet tud kihozni a csatárból, míg a másik kevesebbet. Egy közösségre rossz hatással van, ha valaki érdemtelenül válogatott, ha a motivációs szintek különböznek.

Csakhogy erre a mágnestábla nem tanít meg.