Pars fölénnyel nyerte a kalapácsvetést

2012.08.20. 19:28
Az olimpiai bajnok nyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj 2012 versenyen a Puskás Ferenc Stadionban. A szombathelyi dobó mellett a másik két londoni aranyérmes, 200 méteren az amerikai Sanya Richards-Ross és hármasugrásban honfitársa, Christian Taylor is győzött.

Pars Krisztián a mintegy 10-15 ezer néző előtt rendezett versenyen első kísérletét elrontotta, a második sorozattól azonban biztosan vezetett. A győzelmet 79,74 méterrel szerezte meg, de másik két dobásával is az élen végzett volna. Parsnak nem sikerült 80 méter fölé kerülnie, ám a hazai közönség így is nagy tapssal ismerte el teljesítményét.

Az emlékverseny másik nagy sztárja a négyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Sanya Richards-Ross is magabiztosan nyert. A 200 méter hajrájában gyakorlatilag állva hagyta vetélytársait, és 22.70 másodperccel nyert. A kétszer is a világ legjobb női atlétájának választott sprinter ezután hosszan osztogatta mosolyogva az aláírásokat a rajongóknak.

Honfitársa, a szintén a londoni olimpián első Christian Taylor - akárcsak tavaly - ugyancsak a legjobb volt: 17,30 méterrel nyert, a mezőnyből egyedüliként jutott 17 méter fölé. Női súlylökésben az Eb-hetedik Márton Anita az utolsó sorozat előtt a harmadik helyen állt, de végül negyedik lett. Nyert a Londonban ötödik amerikai Michelle Carter (18,84 m).

Férfi 200 méteren a jamaicai Mario Forsythe (20.33 mp) egy századmásodperccel legyőzte a váltóban kétszeres világbajnok amerikai Darvis Pattont. Női 400 méteren a papírforma érvényesült a pekingi olimpián ezüstérmes jamaicai Shericka Williams (50.34 mp) sikerével. A férfiaknál 110 m gáton senki sem tudta megszorítani a londoni játékokon második, világbajnok amerikai Jason Richardsont (13.15 mp).

Férfi 3000 méteren a kenyaiak különversenyét a 19 éves Caleb Mwangangi Ndiku nyerte 7:35.41 perccel, Magyarországon ilyen gyorsan még nem teljesítették ezt a távot, az eddigi legjobb idő 7:44.99 p volt. A 2008-ban olimpiai bronzérmes Edwin Cheruiyot Soi csak harmadik lett.
Férfi 800 méteren a csodagyereknek tartott kenyai Timothy Kitum 1:45.39 perccel nyert, bár a hajrában a 17 éves londoni bronzérmes futót nagyon megszorította honfitársa, Edwin Kiplagat Meli (1:45.41 p). Férfi magasugrásban öten is 2,24 méterig jutottak, közülük az Eb-8. görög Konsztantinosz Baniotosz végzett az élen.

Férfi 400 méteren az Eb-ezüstérmes Deák Nagy Marcellnek nem sikerült az élmezőnnyel célba érnie, ötödik lett. Győzött a trinidadi Jarrin Solomon (45.48 mp).

A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj a hat éve elhunyt egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi főtitkáráról elnevezett verseny, amelynek idei mottója: "Ünnepelj a győztesekkel!". A versenyprogram után 19 órától történt a londoni olimpián dobogós, illetve pontszerző helyen végzett magyar sportolók állami köszöntése. Az esemény bekerült az "Együtt az ország" elnevezésű hivatalos ünnepi rendezvények sorába is.