Károly, Karola
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

40 percig próbálták éleszteni a motorost

2012.09.13. 14:18

Szerdán balesetben hunyt el egy amatőr motoros a Pannóniaringen, a 38 éves Sosztarich Erikre saját motorja zuhant egy bukás után. Azonnal orvosi segítséget kapott, de az életét már nem tudták megmenteni.

A motoros az amatőr R-Evolution Cup egyik edzésén bukott egy kanyarban. Németh András versenyszervező tapasztalt motorosnak ismerte az amatőr, civilben asztalos Sosztarichot: „A pálya olyan szakaszán bukott, ahol semmiféle akadály nem volt, és külső körülmények sem indokolták, hogy tragikussá váljon a baleset. A véletlenek szerencsétlen összejátszása okozta a szörnyű tragédiát."


Nagyobb térképre váltás

A Pannóniaringet a világ egyik legbiztonságosabb motorospályájaként tartják számon, a szigorú nemzetközi előírásoknak is megfelel. A pálya ügyvezető igazgatója, Kiss Sándor elmondta, hogy a helyszínen két mentőautó is volt. Németh megerősítette ezt, és hozzátette, később egy harmadik mentő is kiérkezett a helyszínre. A mentősök negyven percig próbálták újraéleszteni a motorost, akinek a mellkasára zuhant a motorja.

Kiss elmondta, naponta 150 motoros is előfordul a ringen, de az ilyen balesetek nagyon ritkák. A ring és a versenyek biztonsági előírásait is ismertetik a motorosokkal.

A baleset után törölték a szerdai R-Evolution Cup futamait és addigi eredményeit.

A Vas megyei Rendőrfőkapitányság szakértők bevonásával közigazgatási eljárásban vizsgálja a balesetet, tájékoztatást későbbre ígértek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport