Hosszú újabb három érmet nyert
Két számot megnyert, egyben pedig ezüstérmesként zárt Hosszú Katinka a második napon az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának hatodik - pekingi - állomásán.
A szombati számok döntői közül a magyar versenyző először 400 méter vegyesen lett második (4:27.80 p), majd két alkalommal is a leggyorsabbnak bizonyult: előbb 200 méter pillangón (2:06.02), utána pedig 100 méter vegyesen (59.90 mp). Mivel a Vk-t kiíró nemzetközi szövetség, a FINA az egyéni számok érmeseit 1500, 1000 és 500 dollárral jutalmazza, három újabb dobogós pozíciójával Hosszú a zárónapon négyezer dollárt keresett a kínai fővárosban. A sorozaton eddig gyűjtött pénzdíjakkal együtt 52 ezer dollárnál tart, miközben saját idei világkupás medálkollekcióját immár 30 arany, öt ezüst és négy bronz alkotja.
Hosszú már az első napon is érmeket nyert, a pénteki számok döntői közül négyben indult, a 800 méter gyorsot 8:21.49-cel nyerte, majd 200 méter vegyesen harmadikként ért célba (2:08.35).
A pekingi esemény másik magyar indulója, Jakabos Zsuzsanna két és fél ezer dollárt gyűjtött szombaton, miután egyszer a harmadik, kétszer pedig a második helyen végzett Hosszú Katinka mögött. A bronzot 400 méter vegyesen érdemelte ki (4:31.28), az ezüstöket pedig 200 méter pillangón (2:07.25), illetve 100 méter vegyesen (1:00.25) nyerte.
A Világkupa hetedik versenyének Tokió ad otthont kedden és szerdán, míg a széria záróversenyét Szingapúrban tartják szombaton és vasárnap.