Koronavírus adatok

2022. jan. 24.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Timót, Xénia
-8 °C
-1 °C

100 millió dollárért világították ki Londont

2012.07.30. 17:25

A General Electric százmillió dollár értékben adott el technikai eszközöket London kivilágítására az olimpiai játékok és a megnyitó idejére. Ebben benne van a világítás mellett az elektromos infrastruktúra létrehozása és az orvosi felszerelések leszállítása is. A végösszeg azonban alacsonyabb, mint a pekingi költségek voltak – írja a Telegraph.

A GE eddig körülbelül egymilliárd dolláros bevételt könyvelhetett el azóta, hogy 2005-ben szerződést írtak alá az olimpia technikai támogatására. Azóta az ő berendezéseik működtek a torinói, a pekingi és a vancouveri olimpiákon is, de a bevételek felét a 2008-as kínai szerződés tette ki. A magas pekingi összeg a vállalat marketing-vezérigazgatója szerint annak volt köszönhető, hogy Kínában sokkal többet kellett foglalkozni az alapvető infrastruktúra kiépítésével és fejlesztésével. Londonban ehhez képest egyszerűbb dolguk volt. Ott összesen 14 milliárdot fordítottak az olimpiai helyszínek felépítésére és felújítására, ugyanerre Pekingben közel 40 milliárdot költöttek.

A cég arról nem beszélt, mekkora összeggel szponzorálta az olimpiát, de azt elárulták, hogy a szerződésükből származó bevételek igazolták az előzetes várakozásaikat. A General Electricnek egyébként 2020-ig érvényes a szponzori szerződése.



  • Vennék
  • Hírek