A péntektől vasárnapig tartó periódusban a legnagyobb közszolgálati adót a teljes népesség mintegy 20 százaléka nézte - közölte az MTVA szerdán az AGB Nielsen adataira hivatkozva. A sportesemények a közszolgálati adókra csábították a fiatalabb nézőket is, így az m1 részesedése a 18-49 évesek körében vasárnapra is elérte a 19 százalékot, ami a korábbi értékek többszörösét jelenti.
A Forma-1 volt a nyerő
Az olimpiai közvetítéssorozat eddigi legnézettebb eseménye a pénteki megnyitó volt. A csaknem négyórás élő közvetítés átlagos nézettsége teljes népességben 871 ezer fő volt, a legnézettebb percek nézőszáma meghaladta az 1,2 milliót. Ez a nézőszám azonban csak a Top19. helyre volt elég. A 18-49-es korosztályban jobban végzett az m1, a megnyitót 366 ezren követték és a 31,8 százalékos közönségarány Top5. helyet hozott a csatornának.
Bár a pénteki megnyitó leverte az RTL Klubot és a TV2-t is, szombaton már nem sikerült ez a bravúr, akkor az olimpiai közvetítéseknél (teljes népességben átlagosan 14,6 százalékos közönségarány) sokkal jobban érdekelte az embereket az RTL Klubon futó Taxi 2. (18,1 százalék) és a Hatodik napon (15,9 százalék) című filmek.
A vasárnap esti közvetítés viszont újra elhozta az m1-nek a sikert, átlagosan a tévé előtt ülők 21 százaléka követte az eseményeket (RTL Klub Gagyi mami 19,1, TV2 Lopakodó 15,5), de a férfi kard egyéni döntő utolsó perceiben a nézőszám meghaladta a 900 ezret. Az első magyar aranyérem utáni eredményhirdetést már 1 millióan nézték végig.
Az m1-nek azonban a múlt héten a Forma-1-es Magyar Nagydíj hozta meg az igazi sikert, a vasárnapi futamot délután teljes népességben 1 millió 111 ezren nézték meg (38,2 százalékos közönségarány, Top5. hely), a reklámozóknak fontos korosztályban viszont ez volt a 30. hét legnézettebb műsora 516 ezer nézővel és 43,9 százalékos közönségaránnyal.
Világszerte rekordot hozott a megnyitó
A legóvatosabb becslések szerint is egymilliárd ember látta az olimpia pénteki megnyitóját világszerte. Az amerikai NBC televíziós társaság közvetítését 40,7 millióan látták, és ez rekordot hozott a csatornának, ami egyetlen téli vagy nyári olimpiával sem ért még el ekkora nézőszámot.
Nagy-Britanniában a közvetítést 22,4 millió néző látta, amivel az olimpia az év legnézettebb eseményének számít. Kanadában is rekordokat döntöget az olimpiai közvetítés, a Nielsen szerint minden második kanadai látott legalább tíz percet a nyitóünnepségből, amit a CTV közvetített - élőben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
március 17., 18:14
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
38 perce
- Címlapon
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
28 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
4 órája
- Sport
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
27 perce
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.
március 17., 19:16
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
3 órája
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban
A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.
március 18., 13:26
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter
A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.
március 17., 07:24
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Címlapon
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
1 órája
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
2 órája
- Címlapon
Tiszta vizet öntött a pohárba Trump különmegbízottja az európai orosz fenyegetéssel kapcsolatban
4 órája
- Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ
Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.
március 17., 16:33
- Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását
Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.
március 17., 08:41
- Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja
A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.
március 17., 09:57
- Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól
Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.
március 17., 13:15
- Címlapon
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
4 órája
- Sport
Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa
Marozsán Fábián nem tudta megvédeni pontjait Indian Wellsben, öt helyet rontott a ranglistán.
március 17., 11:01
- Címlapon
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
26 perce
- Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában
Kialakult az elődöntő mezőnye.
március 17., 11:19
- Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén
A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.
március 17., 09:15
- Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
3 órája