Három éve még a Chelsea-ben futballozott, most Usain Bolttal döntőzhet
„Annyira gyors volt, hogy bármilyen pozícióban tudott játszani, de anélkül, hogy meg akarnám bántani, a futballhoz nem volt agya. Szerintem legbelül mindig is futó szeretett volna lenni."
A fenti mondatot Tommy South, az angol amatőr Turrock futballcsapatának elnöke mondta Adam Gemiliről. A 18 éves srác a brit atlétikai csapat tagjaként ott van az olimpián, pedig három éve még a Chelsea-ifiben futballozott.
![149788515](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/320/3203/32031/3203194_87ef41cb28d1b82990a5c77267b9ed92_wm.jpg)
Egészen hihetetlen, Gemili csak január óta atletizál versenyszerűen, de azóta junior világbajnok lett, és arra is van esélye, hogy olimpiai döntős legyen 100 méteres síkfutásban. Hét évet húzott le a Chelsea-nél, 2008-ban a Readinghez került, aztán három évre a Dagenham & Redbridge-ben játszott és a Turrocknál fejezte be. „Minden tiszteletem az övé, de Adam néha egyszerűen túl gyors volt a futballhoz. Amikor előrement, várnia kellett, hogy odaérjen a labda is" - mondta róla egy korábbi csapattársa.
A Thurrocknél döntött úgy, hogy felhagy a futballal és inkább atletizálni fog. Júniusban, az olimpiai válogatón 10.08-at futott, aztán a junior világbajnokságon 10.05-tel aranyérmet nyert.
Az előfutamokon is nagyszerűen teljesített, 10.11-es idővel jutott tovább Asafa Powell mögött.
„Már hihetetlenül várom, hogy a rajthoz álljak, ezek a fickók a világ leggyorsabbjai. Ha Bolt mellé kerülnék a pályán, az nagyon izgalmas lenne. Vigyorognék és próbálnék a saját sávomra figyelni" - mondta a brit atlétikai csapat legfiatalabbja.
A világ leggyorsabbja 10.08-as idővel, könnyedén jutott tovább az előfutamból, az elődöntőt vasárnap 20:45-től, a döntőt 22:50-től rendezik.