Kis győzelem, nagy lépés az olimpia felé

2012.04.06. 16:38 Módosítva: 2012.04.06. 16:39
Az olimpiai indulási jog megszerzése szempontjából döntő jelentőségű mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott 28-26-ra legyőzte a macedón csapatot a göteborgi selejtezőtorna nyitómérkőzésén.

Magyarország világbajnoki hetedik helyével tavaly, Macedónia Európa-bajnoki ötödik helyével idén szerezte meg a jogot, hogy az olimpiai kvalifikációs selejtezőn játszhasson Londonért.

Ahogy előre sejteni lehetett, lényegesen több macedón volt a göteborgi csarnokban, mint magyar, hangos volt tőlük a város. Sok svéd rendszámú kocsira az utakon is kitűzték a lobogót. Macedónia olimpián még nem szerepelt, a nagy sikerben bízva vagy négyezren kísérték el csapatukat.

Természetes alapállás volt a meccs előtt, vezetők, játékosok is egyetértettek benne: nyerjünk egy góllal. Kettő lett belőle, de ne szaladjunk ennyire előre.

A kapuban Fazekas kezdett nálunk, Császár irányított, Zubai volt a beálló, Mocsai és Katzirz a két átlövő, Gulyás és Iváncsik a két szélen. Ez a felállás előre jelezte, az Ilyés helyére behívott Katzirz védekezésben fontos szerepet tölt be. Zubainak és neki kellett Lazarovval ütköznie.

Az első támadásunk sikeres volt, Mocsai megpattanó lövése a bal felsőben kötött ki. Utána kicsit szigorúan kiállították – Mojszovszki kihasználta -, majd Laluskát is kiküldték. A spanyol bírók már két és fél perc után kettős hátrányba kényszerítettek. Gulyást ez a hátrány sem zavarta, és újra vezettünk, (2-1) utána viszont az elhamarkodott magyar lövések miatt két gól következett a macedónoknak, el is léptek tőlünk. (4-6)

Lazarovot kiállították, Mocsai eladta a labdát, előnyben nem jutottunk el lövésig. Mocsai egy szépen, a szélre lehúzott támadás végén közelebb hozott bennünket, Mojszovszkit viszont nem tudtuk tartani önmaga negyedik gólja a hetedik macedón volt. A 18. percben volt először három gól a macedónoknak (6-9), Mocsai időt kért, és beküldte Carlos Perezt. Mivel az átlövőre kiváltottak, Iváncsik Gergő zavartalanul fejezhette be a támadást. Sztojlov beállóból volt eredményes, majd jött Perez. (8-10)

Védekezésben Schuchot vetette be a kapitány, amikor kezdett volna keményedni a falunk, Laluskát kiszórták. Gulyás újra hátrányban lőtt gólt, Fazekas kétszer is kiütötte Lazarovot bombáját. Perez egyenlített hátrányban a hatosról, macedón technikai hiba után a vezetésért támadtunk: és újra a veszprémi átlövő volt tarthatatlan. (11-10) A kapufáról a kapus hátára, onnan pedig a hálóba pattant a labda.

Egy érthetetlenül hosszú macedón támadás hozta meg az egyenlítést. Egy zaklatott emberhátrányos támadást Császár értékesített. Iváncsik lerohanás után ejtett, Mirkulovski viszont megtalálta a rést a magyar falon. Perez kilőtte a bal felsőt, majd Sztojlov sem hibázott beállóból. Krivokapics első gólja nyitotta az utolsó percet, Császár kezében volt a háromgólos vezetés, de hibázott, így 15-13-mal fordultunk.

A második félidő Lazarov büntetőjével kezdődött, Császár megtalálta a befutó Gulyást, Mojszovszki pedig a bal alsót. Krivokapics alsó lövéssel lőtte ki a felsőt, Fazekas labdát fogott a szélről emberhátrányban, de utána Mirkulovszki bevágta. Mi kerültünk előnybe a 38. percben elején – 6-2 volt ekkor a kiállítási arány, nem a javunkra -, Császár végre egy begyakorolt akcióból gólt lőtt. (18-16)

Perez hetest harcolt ki: Császár váll fölé, de ennél fontosabb, hogy a kapuba lőtte. Először vezettünk három góllal. Hármat cseréltünk ekkor védekezésről támadásra, de így sikerült előnybe kerülni.

Perez hatalmas gólt lőtt a hosszú felsőbe, majd a rövid alsóba, a macedónok nem tudtak mit kezdeni a szívós magyar védekezéssel – Zubai végig Lazarov nyakán volt -, elfogyott az ötletük is. 21-17 lett, jött a macedón időkérés.

Lazarov jól pattintott, Krivokapics kemény védekezése után a macedónok dobálni kezdtek. Amikor kifogytunk az elképzelésekből, a honosított, ihletetett formában játszó átlövőnek mindig volt egy jó passza, pazarul játszott a nyitott védelem ellen.

A négygólos előny kettőre olvadt az 50. percre (23-21), Mikler védéssel mutatkozott be, de ekkor nálunk fogyott el az ötlet, elkerülhetetlen volt az időkérés. Zlatko Mojszovszki a szélről lőtt a kapuba (23-22), magyar oldalon ellenben Krivokapics érkezett. Majd Császár, és 25-22 lett.

Az utolsó öt perc 26-24-gyel kezdődött, ekkor már a mozgékony szerkezetű csapat volt bent (Lékai és Császár is), de nagyon megakadt a hajrára a támadásban. A macedónok ellenben szárnyra kaptak. Egy perc negyvennel a vége előtt Zubait kiküldték a bírók 27-26-nál. Egy belemenés miatt húsz másodperccel később visszakerült hozzánk a labda.

A frissen beállt Harsányi (Gulyást le kellett cserélni sérülése miatt) pedig lehetetlen szögből kilőtte a hosszú felsőt. (Harsányi a 2009-es vb-n a svédek ellen volt utolsó gólos nyerő ember.) Mikler védett az utolsó támadásnál, ami azt jelentette, hogy ezt a rendkívül fontos meccset megnyertük.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: „Jól elemeztük a védőjátékukat, támadásban felülmúltuk őket. Meg tudtuk nyerni a drámai végjátékot, fantasztikus kisugárzású csapatom az utolsó pillanatokban hozta a meccset."

A magyar válogatott szombaton Brazília ellen, vasárnap a svédek ellen harcolhatja ki a londoni olimpiai kvalifikációt, mindkét mérkőzést kövesse az Indexen!

Eredmények

Olimpiai selejtező (Göteborg), 1. forduló:
Magyarország-Macedónia 28-26 (15-13)
Scandinavium, 5004 néző, V: Raluy, Sabroso (spanyol)
gól: Perez 6, Császár 6/1, Krivokapic 4, Gulyás 4, Mocsai 2, Iváncsik G. 2, Katzirz 2, Harsányi 1, Zubai 1, illetve K. Lazarov 7/3, Mojsovski 6, Mirkulovski 4, Mojsoski 4, Stoilov 3, Manaskov 2
Svédország-Brazília 25-20 (12-10)
szombat:
13:45: Magyarország-Brazília
16:05: Macedónia-Svédország
vasárnap:
14:45: Brazília-Macedónia
17:05: Magyarország-Svédország
Az első két helyezett vehet részt a londoni olimpián.