Maroknyian is a csoda közelében voltunk

A közvetlen éremesély mellett már csak a történeti hűség kedvéért is meg kell jegyezni, a csapat három győzelemmel és öt vereséggel zárt, vagyis a lehető leghatékonyabb volt, ennél kevesebb győzelemmel lehetetlen eljutni az elődöntőig.

„A sorsolást, és a halálcsoportot látva súlypontozni kellett. A játékosok valós erejéhez igazítani a taktikát. A kritikus, sorsunkat befolyásoló meccseket pedig megnyertük” - kezdte értékelését Mocsai Lajos szövetségi kapitány.

„Ha azt nézzük, milyen játékosállománnyal rendelkező csapatok (dán, spanyol) végeztek mögöttünk, és rövidítették le a londoni tartózkodásukat, elégedettek lehetünk. Ha azt nézzük, hogy közel álltunk egy történelmi sikerhez: mert az olimpiai döntő esélye reális volt, azért van bennem fájdalom. Nyilván nem is kicsi. Nyilván, teljesen más lett volna, ha Izlandot a rendes játékidőben megverjük, de én nem szeretem a feltételes módot. A heroikus meccs viszont felőrölte a csapatunkat, hiányzott a frissesség a következőre. Gondoljunk bele, nyolcvan percet voltunk a pályán Izland ellen, ami tiszta játékidő. Egy futballmeccs kilencven perc, és nem tiszta játékidő. Ezeknek a kifacsart játékosoknak kellett újra a topon teljesíteniük, mert a svédek ugyan hullámzóan teljesítenek, ők úgy értek el az elődöntőig, hogy a britekkel, Tunéziával is játszottak, egyszerűen pihentebbek voltak. Klasszikus, sokszor emlegetett párharc lesz várhatóan az izlandiak legyőzése, nem fért rá ugyanis egy dvd-re, annyi esemény volt, hosszan elemezhetik.”

Személy szerint is sajnálja, hogy a nőkkel döntőben volt 2000-ben, ezúttal viszont a csoda nem sikerült. „Mert így csak csodaszerűségről van szó.”

Mocsai 1988-ban szintén negyedik volt a férfiakkal, nem szívesen vállalkozott arra, hogy párhuzamokat keressen, illetve különbséget tegyen, mert ez a mostani játék már teljesen más, akkor hatvan támadás volt az egész meccsen, míg most akár egy csapat vezet ennyit.

„Fantasztikus csapat volt az is, tele remek emberekkel. A mostani emberfelettit küzdött, példátlan odaadással. Akkor tizenegy hetet készülhettünk, most a világbajnoki selejtezővel együtt is ennek a felét, ennyire felgyorsult minden. A szívünk és a felkészültségünk vitt mindkétszer előre. Ez a csapat akkor is próbálkozott, amikor a lehetőségei beszűkültek, hiszen a legjobb irányítót, Császár Gábort elveszítettük. Mi mindegyik játékos hiányát megérezzük, nemhogy még annak a sérülését, aki összefogja a társait, és átlövőben is képes jól játszani.”

A szakember arról is beszélt, hogy a csapatépítési munka az olimpián is folytatódott, hiszen Perezt Puticsra cserélte, előtte pedig Nagy Lászlót kellett beillesztenie, akivel korábban sohasem dolgozott együtt.

„Így is maroknyian vagyunk, kevés játékosunkat jól felhasználva, az erőnket jól beosztva beférkőztünk Dánia vagy Spanyolország elé. Mindkét nemzet elődöntős volt a legutóbbi, januári Európa-bajnokságon. Ez egy óriási eredmény. Az említett csapatoknak nincsenek szerkezeti gondjai, míg nálunk előfordult, hogy három játékost is cseréltünk támadásból védekezésre. A királypozícióba, nem én mondom így, a németek szóhasználatát vettem át, vagyis balátlövőben gondjaink vannak. Ilyés mögött nyolc év alatt nem tudtunk senkit kinevelni. Putics Barna nagyon sokat segített, de őt meg kell tanítani védekezni. Nem vagyok alkimista, nem tudom a választ, mennyivel játszottunk a tudásunk felett, de az eredmény, a helyezés mindenképpen jelentősen felette van. Voltak gondjaink, a sérülések mellett többen önbizalomhiánnyal játszottak, annak az okát is meg fogjuk keresni, hogy a bal szélen miért voltunk halványabbak.”

Hozzátette, más cél nem lehet a kézilabdában, mint az elképzelései szerint megvalósuló akadémia, ahonnan már komplex játékosok jönnek ki, akik támadásban valamint védekezésben egyaránt hasznosak.

Mocsai megerősítette, sok van még a csapatban, amit akár már a következő világbajnokságon is kihozhat magából.