Megúsztatták az olimpiai ötkarikát a Temzén
Boris Johnson főpolgármester azt ígérte kedden a londoniaknak, hogy "olyan nyaruk lesz, mint még soha", és útjára indította a Temzén az óriási olimpiai ötkarikát, valamint ismertette a nyári játékokat kísérő, ingyenes kulturális programsorozatot.
Százötven nappal a július 27-i megnyitó előtt Johnson a partról figyelte, ahogy a 11 méter magas és 25 méter széles, "Karikák a folyón" elnevezésű építményt vízre bocsátják a nyitott Tower-hídnál. Az úszó ötkarika ezután lecsorgott a folyón, majd visszatér a hídhoz, a játékok ideje alatt pedig újra látható lesz a vízen a londoni olimpia egyik jelképeként.
"Úgy gondolom, 150 nappal a rajt előtt kijelenthető, hogy az előkészületek nagyon jól haladnak, betartjuk a határidőket és a költségvetést" - fogalmazott Johnson, hozzátéve, hogy a "kulturális olimpia" ingyenes programjaira július 21-től szeptember 9-ig kerül sor London szerte.