Schmitt Pál kihagyja a londoni olimpiát

2012.07.25. 13:10
Schmitt Pál 1968 óta minden olimpián részt vett, most kihagyja. A NOB-nál még nem zárták le az ellene folyó plágiumvizsgálatot.

Az Around the Rings (ATR) nevű, a nemzetközi olimpiai mozgalommal foglalkozó lap már június elején arról írt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja - 1983 óta tölti be a tisztséget -, Schmitt Pál valószínűleg nem utazik a londoni olimpiára.

Az Index úgy értesült, a volt köztársasági elnök nincs rajta a hivatalos NOB-listán, a MOB-hoz közel álló, neve elhallgatását kérő vezető ezt meg is erősítette.

schmitt
Fotó: MTI

„Mehetne, erre minden joga meglenne, de inkább itthon marad” – állította forrásunk.

Egy karrier

Schmitt 1968 óta valamennyi játékokon szerepelt, 2000-ben a NOB első alelnöke volt, illetve több mint tíz évig betöltötte a szervezet protokollfőnöki pozícióját.

Az ATR azt is rögzíti, hogy a plágiumbotrány a NOB-nál is téma volt, de újabb kiegészítéseket kértek tőle, és a vizsgálatot egyelőre nem zárták le. Az ATR-nek nem erősítette meg Schmitt, hogy önmaga kérte felfüggesztését a testülettől.

Schmitt Pál köztársasági elnökről a hvg.hu megírta, kisdoktori dolgozatának nagy része egy az egyben másolata egy bolgár szakember írásának. Az Index kiderítette, a maradék is hivatkozás nélküli másolat. Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta Schmitt Pál 1992-ben szerzett doktori címét, majd egy héttel később Schmitt lemondott államfői pozíciójáról,