Titokban kell jegyeket cserélni Londonban

Londonban eddig 11 embert tartóztattak le jegyüzérkedés miatt.  A rendőrség elégedett, a Scotland Yard emberei ugyanis jó előre beépültek a szurkolók soraiba, és úgy csapnak le időnként. Jó munka lehet egész nap random ország zászlajával rohangálni, sörözni és időnként kicsit óbégatni, amíg valaki el nem kezd pisszegni, hogy hahó, ha érdekel a női tollaslabda döntő, megoldhatnánk okosban.

Pedig az olimpia a jegyek csereberéjéről szól, hiszen jó előre elkeltek a fontosabb, vagy inkább érdekesebb sportágak belépői. De akik bevásároltak, lehet, hogy csalódnak: az ország reménységét idő előtt lepofozzák, vagy a csapat kiesik még a selejtezők alatt. De persze nem csak a kiesés miatt lehet érdektelen egy meccs, a csapatsportoknál például úgy kell megvenni az elődöntő jegyeit, hogy még azt sem lehet tudni, hogy ott játszik-e majd a csapatunk, vagy inkább a másik elődöntőbe kerül be.

Cserélni tehát mindenképpen kell, csak Londonban már tilos. A jegyűzérkedést tényleg szigorúan büntetik, pedig a brit üzérek a legjobbak, állítólag már Pekingben is ők uralták az olimpiai jegyek másodpiacát.

A jegyek iszonyatosan drágák, egy érdektelen csapatsport csoportmérkőzéseire is annyiért lehet bejutni, amennyiből akár egy Rolling Stones-koncert is kijön egy kissé kopott kelet-európai stadionban. Gyeplabdát például 70 fontért lehetett szerda este nézni az olimpiai parkban, pedig az tényleg nem túl izgalmas, ahogy huszonkét fickó azokkal a kis botokkal kergeti a labdát. Tényleg mint egy rakás gyengénlátó, akik az elveszett kontaktlencséjüket keresik.

A kézilabda vagy a kosárlabda ennél is drágább, a csoportmérkőzésekre is már 120 font, vagyis több, mint 40  ezer forint egy egyszerű belépő, de atlétikára akár 500 fontot is el lehet költeni. Azért pedig Kamerunban már hosszútávfutót lehet kapni, ha az ember kifog egy jobb hóvégi kiárusítást.

Éppen ezért virágzik a feketepiac, hiszen ki akarna elmenni negyven rugóért mondjuk egy vízilabdameccsre, amin tök ismeretlen fickók cibálják egymást fecskéit. A jegyeket főleg amatőrök cserélgetik még, hiszen az igazán népszerű csapatsportok döntői még hátravannak, és egyébként is az egész sokkal félénkebben megy, mint mondjuk Pekingben, ahol a piacon a kiló rizs és az elemes, bólogató cica mellett árulták a jegyeket a női súlyemelőversenyekre.

A magyarok, akiket megkérdeztünk, általában arcfestésre és zászlóra utaznak, vagyis célzottan keresik azokat a szurkolókat, akiket érdekelhet egy olyan jegy is, ami már érdektelen egy talpig piros-fehér-zöldbe bújt látogatónak. Ilyenkor pisszegés és udvarias érdeklődés jelenti az előjátékot, majd a petting után a mosdóban megtörténik az aktus. Amíg az eddigi olimpiákon akár keresni is lehetett egy-egy jobb jeggyel, a magyarok arra panaszkodnak, hogy most leginkább vesztenek: olyan drágák a jegyek, hogy a szurkolók nem szórják csak úgy el felelőtlenül a pénzük, mondjuk szörfre vagy íjászatra.

Persze azért a profi utcai befektetők is megjelentek az olimpiai park környékén, de senki nem mer ballonkabát alól belépőket árulni. A neten viszont vannak jó ajánlatok, és persze mindenki tud egy pubot, ahol esténként a mosdó mellett egy kis asztalról árulják a kosárlabdadöntő páholyait.

De nem kell mindenképpen áthágni a törvényeket, ha valaki be akar jutni egy olyan sporteseményre, amire nincs is jegye. A jegyek általában több meccsre, vagy több eseményre szólnak, belépni viszont csak egyszer lehet velük. Vagyis ha valaki például a Magyarország-Horvátország kézilabdameccs után inkább átrohant a vízilabdaarénába, vagy csak kiment enni egy Big Mac-menüt, utána viszont már nem tudott visszamenni a Nagy-Britannia – Argentína mérkőzésre, hiába volt érvényes jegye. A helyére viszont bejutott egy argentin, akinek mindössze csak öt fontjába került a potyázás. Hát így töltik fel a helyeket az olimpián.