Desmond Nair bíró ezzel a kérdéssel fordul Bothához. Az afrikaans, ez a nyomozó válasza.
Szeretne azon a nyelven beszélni a bíróság előtt? Néha igen, de igyekszem angolul kommunikálni, ez az újabb válasz.
A bírói meghallgatás harmadik napján az eddig bénázó vád és a felkészültebb védelem újra összecsapott, de nem derült ki, hogy az atléta szándékosan ölte-e meg szupermodell barátnőjét, Reeva Steenkampot. A védelem talán egy hajszállal jobban áll, a nyomozást vezető felügyelő felkészületlensége, és zavaros válaszai sokat gyengítettek a vádon. Folytatás pénteken reggel kilenckor.
A szerdai meghallgatásról készült, az eseményeket percről-percre követő beszámoló itt olvasható.
A témában írt eddigi cikkeink itt olvashatók.
Késnek, mint az eddigi összes meghallgatáson.
A helyszínen ez a pletyka terjed, ezt eddig hivatalosan senki nem erősítette meg. Botháról kiderült, hogy bíróság vizsgálja egy két évvel ezelőtti rendőri intézkedését, állítólag úgy próbáltak meg megállítani egy teherautót, hogy a szolgálati autóból rálőttek.
A szerdai meghallgatáson a védelem képviselője a nyomozó szinte minden állítását cáfolta, érvelését ízekre szedte.
A családja szokás szerint itt van, a sajtó szokás szerint megrohanná, a bíró szokás szerint próbálja kordában tartani az eseményeket.
Mindenki jelen van, kezdhetik.
A bíró 15 percet adott Gerrie Nelnek, a vád képviselőjének, hogy kerítse elő Hilton Bothát, aki nincs a teremben. Állítólag az épületen belül van valahol.
Ez érthető. A tegnapi meghallgatáson sokat hibázott, kiderült, hogy több állítását nem tudja bizonyítani, a helyszíni szemlén ő maga taposta össze a nyomokat, a védelem képviselője valósággal kicsinálta Hilton Bothát.
Ráadásul mára az is kiderült, hogy rendőri túlkapásért eljárás folyik ellene.
Hivatalos, ami eddig csak szóbeli bejelentés volt: a Nike felmondta a Pistoriussal kötött szerződését.
Ez a vizsgálat tárgya, mely Botha felügyelő ellen folyik. Az eset 2011 decemberében történt, rendőri intézkedés közben. Az eljárást 2012 márciusában megszüntették, de később újraindították.
Ez volt a szlogen, amivel Pistorius a Nike reklámkampányában szerepelt.
A meghallgatás kezdete így már 70 perccel csúszik.
Hilton Botha a tárgyalóteremben van. Idegesnek látszik, az ajkát harapdálja.
Talán most már kezdődhet a mai meghallgatás.
Desmond Nair bíró ezzel a kérdéssel fordul Bothához. Az afrikaans, ez a nyomozó válasza.
Szeretne azon a nyelven beszélni a bíróság előtt? Néha igen, de igyekszem angolul kommunikálni, ez az újabb válasz.
A bíró tovább faggatja a nyomozót, akiről tegnap kiderült, hogy trehány volt a bizonyítékok beszerzésénél és kezelésénél. "Már kikértem a listákat, de még nem kaptam meg."
Mármint egy ilyen lista beszerzését, érdeklődik a bíró. Miért nem sürgette meg, akár a felettesei bevonásával? Botha igazat ad neki.
Nem tudom, mondja erre a nyomozó.
A nyomozó tegnap ezt állította, de úgy látszik, hogy ezt csak a bulvársajtóban olvasta, nincs rá bizonyítéka. A védelem is kategórikusan kijelentette, hogy ilyen ház nincs.
Ez erősen gyengíti Pistorius szökésének veszélyét, ha szabadlábon védekezhet.
A vád és a védelem is hozzászólt. Tehát a futónak nincs háza Olaszországban, bár évente több hónapot is ott tölt, de egy kölcsönkapott ingatlanban.
Ezt is megtudtuk, bár ennek semmi köze az ügyhöz.
aki szemmel láthatóan nagyon megkönnyebbült attól, hogy a gyilkossági kísérletért ellene folyó eljárásról nem kérdezték.
nyilatkozatot olvasnak fel.
A védelem felsorolja a nyomozó tegnapi meghallgatáson elkövetett hibáit: nincs bizonyíték arra, hogy a nem szerették egymást, a szakértői vizsgálatok eredménye nem bizonyít semmit, semmi sem támasztja alá az előre megfontolt szándékot, a vád tanúi túl messze, több száz méterre voltak a helyszíntől.
állítja a védelem.
melyek egyáltalán nem támasztják alá a szándékosságot, és a védelem szerint ezzel a vád is tisztában van.
Botha nyomozó bizonyítékai nem támasztják alá a vád elméletét a szándékos emberölésről.