Egyesben és párosban is három magyar a főtáblán
A csapatversenyek hétfői zárása után kedden megkezdődnek az egyes és páros küzdelmek az ausztriai Schwechatban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon: egyelőre egyesben és párosban is három-három magyar játékos van a főtáblán, a többiek a selejtezőből harcolhatják ki a feljutást.
A viadal honlapja szerint egyesben Póta Georgina, Lovas Petra és Pergel Szandra kapott alanyi jogon besorolást a 64-es főtáblára, Madarász Dóra, Ambrus Krisztina, Nagyváradi Mercédesz, Jakab János, Kosiba Dániel, Pattantyús Ádám, Fazekas Péter, Lakatos Tamás és Szudi Ádám pedig a kvalifikációs csoportokban rajtol.
Párosban Póta és Pergel, valamint Madarász és a holland Britt Eerland duójának szereplése biztos a főtáblán, míg Lovas Ambrussal, Nagyváradi pedig egy luxemburgi pingpongossal a selejtezőből próbálja meg kiharcolni a legjobb 32 közé kerülést. A férfiaknál Lakatos és Szudi, valamint Kosiba és Jakab párosa, illetve Pattantyús egy szlovén, Fazekas pedig egy fehérorosz játékos oldalán szintén a kvalifikációban kezd.
A kedden rajtoló selejtezős küzdelmeket követően a főtáblás csaták - egyesben és párosban is - péntektől lesznek. Az Eb vasárnap zárul.