Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Az amerikaiak Schumacherje

2013.11.18. 23:22
Jimmie Johnson 38 évesen, hatodik NASCAR-bajnoki címével karnyújtásnyira került a két legendától, Dale Earnhardttól és Richard Pettytől. Rendkívül kiegyensúlyozott versenyzése miatt azonban könnyen lehet, hogy pár év múlva már nem őt kell másokhoz hasonlítgatni, hanem ő lesz az etalon a NASCAR-ban.

Bár Denny Hamlin nyerte a NASCAR Sprint Series vasárnapi futamát Homesteadben, a verseny Jimmie Johnsonról szólt, aki hatodik bajnoki címét szerezte. A 38 éves versenyző ezzel mindössze a harmadik lett az amerikai sorozat történetében, aki legalább ennyi bajnoki címet szerzett - a legendás Richard Pettynek és Dale Earnhardtnak 7-7 címe van.

A 48-as rajtszámmal versenyző Johnson első bajnoki címét nyerte azóta, hogy 2006-2010 között sorban ötöt tudott nyerni. A vasárnapi versenyen elég volt az első 23-ban végeznie, ám egy kisebb baleset miatt majdnem veszélybe került Johnson futama, de végül enyhébb sérülésekkel megúszta az autója és a 9. helyen ért célba.

Az 1975-ben született Johnson 5 éves korában, motoron kezdte a versenyzést, viszonylag sokáig, 1998-ig terepversenyeken indult, majd pályaversenyekre váltott, és a NASCAR alsó osztályának számító Nationwide-sorozatban (korábban Bush Series) indult. 2001-ben megszerezte első győzelmét, de még ebben az évben az akkori Winstion Cup, mai Sprint Cup sorozatban is rajthoz állhatott. 2000-ben egy elképesztő balesete volt a Bush sorozatban - ahogy akkor kiszállt az autóból, mutatta, hogy nem mindennapi versenyzőt láthatunk.

A nagyok között a Hendrick Motorsportsnál kötött ki, amely az elmúlt évtizedek legsikeresebb csapatának számít - Rick Hendrick 1995 óta 11. bajnoki címét szerezte tulajdonosként, ebből 6-ot Johnsonnal nyert. Johnson a Sprint Cup Seriesben 13 év alatt 435 versenyen indult, ezekből 66-ot nyert meg, de 272-ben az első tíz között végzett, ami elképesztően jó mutató.

Az ötödik idényét 2006-ban rögtön győzelemmel kezdte a legendás Daytona 500-as versenyen, ám ekkor talán még ő sem gondolta, hogy olyan sorozatba kezd, amire a NASCAR 1948-as indulása óta nem volt példa. Ötször egymás után nyerni egyébként legalább akkora átok volt, mint áldás, ugyanis olyannyira könnyedén nyert, legalábbis kívülről így tűnt, hogy lassan kezdték természetesnek venni a győzelmeit - mint egykor Michael Schumacher vagy jelenleg Sebastian Vettel vb-címeit a Forma-1-ben. 

A sorozat aztán 2 évre megszakadt, 2011-ben csak a hatodik volt, tavaly azonban - minimális különbséggel - lett csak harmadik. Idén ismét győzelemmel indított a Daytona 500-on, amivel jelezte minden riválisának, hogy nem szabad leírni csak azért, mert két évig más nyerte Sprint Cup Seriest, az évad során pedig további 5 másik futamon is ő bizonyult a leggyorsabbnak a Chevrolet-val. Hogy az idei Daytona Beach-i győzelem egy újabb öt éves sorozatot kezdett-e meg, azt még nem tudni.

Bizonyos mutatók alapján már most jobb mindkét legendánál. Petty 200 futamgyőzelmével senki sem veheti fel a versenyt, de a 60-as, 70-es évek kiválósága 1184 versenyen indult, ami majdnem háromszor annyi, mint amennyit Jonhson teljesített eddig, és így is csak egy bajnoki cím a különbség köztük. Ráadásul neki és Earnhardtnak is jóval lassabban sikerült hatot, majd hetet nyerni, hiszen mindketten a 15. szezonjukban nyerték hatodik címüket, míg Johnson csak a tizenkettediket fejezte be idén.

Könnyen lehet azonban, hogy pár év, és már nem őt hasonlítjuk a két nagyhoz, hanem mindenki mást fogunk hozzá mérni. Petty első és hetedik bajnoki győzelme között ugyanis 15 év telt el, de még Earnhardtnak is 14 kellett, hogy 7-szer nyerjen. Ezzel szemben Johnson 8 év alatt nyert hatot, és soha nem végzett a hatodik helynél rosszabb pozícióban az év végi rangsorban, leszámítva a 2001-es, első idényét, amikor a 36 futamből csak 3-on indult. Ha csak fele ilyen ütemben folytatja a pályafutását, akkor mire visszavonul, ő lehet a legjobb.

Így látja ezt Petty is, aki szerint nyolcat, de akár tízet is nyerhet simán Johnson, de még a futamon és a bajnoki sorozatban is második Matt Kenseth szerint is egyedülálló versenyzővel van dolguk:

Sosem láttunk ilyet korábban, és soha többet nem is fogunk.

2009-ben Johnson lett az első autóversenyző, akit az év férfi sportolójának választottak, emellett a Forbes magazin kétszer is (2011, 2012) őt nevezte meg a világ legbefolyásosabb sportolójának. Az autóversenyzőknek szervezett gálaeseményen, a Race of Championson is több alkalommal felbukkant amerikai színekben, 2002-ben például Jeff Gordon és Colin Edwards társaként megnyerték a csapatversenyt.