felismeri a fegyverek hangját. Nem krikettütő zaját hallotta.
Második napjához ért a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius tárgyalása, a műlábú futó azt állítja, 2013. február 14-én besurranó rablónak hitte Reeva Steenkampot. A vád szerint Pistorius előre megfontoltan végzett a 30 éves modellel. Dél-Afrikában az évszázad pereként emlegetik Pistorius ügyét.
A főbb tudnivalók:
A műlábú futó nem vallotta magát bűnösnek az ellene felhozott vádakban, továbbra is állítja, hogy véletlenül lőtte le barátnőjét fürdőszobájuk zárt ajtaján keresztül 2013. február 14-én, mert betörőnek hitte. Azon az éjszakán nem viselte a lábprotézisét, így védtelennek érezte magát, csak a lövések után jött rá, mit tett. A vád szerint azonban Pistorius előre megfontolt szándékkal ölte meg Reeva Steenkampot.
A sportoló egyik szomszédja, Michelle Burger elmondta, a gyilkosság éjszakáján sikolyokra ébredt fel férjével, majd nem sokkal később négy lövést hallottak. A lövések után újabb sikolyokat hallottak, majd egy férfit, aki háromszor segítségért kiáltott. A pár háza 177 méterre van Pistorius otthonától, de így is biztos volt benne, hogy egy nő hangját hallotta.
Pistorius védője, Barry Roux keményen szorongatta Burgert, többször megkérte, mondja el, mit élt át azon az éjszakán, majd azt kifogásolta, hogy olyan dolgokat állít, melyeket korábbi vallomásában nem tett szóvá.
A tárgyalás nem volt zökkenőmentes, a Burgernek tolmácsoló nő ugyanis többször belezavarodott a fordításba, később már a vád képviselője kérdezte a tanút, elégedett-e a tolmácsával. Burger ezután váltott afrikaansról angolra, hogy ne legyenek félreértések, a tolmács összetörve ült tovább a tárgyalóterem sarkában.
Kiegyensúlyozottabbnak tűnt, mint a korábbi meghallgatásokon, de nem nézett Steenkamp családjára, amikor megérkezett a terembe. A meggyilkolt modell családtagjai először találkoztak a sportolóval a gyilkosság óta. A futó elmélyült jegyzeteiben, a tárgyalás előtt még remegett a keze, az első nap végén már nevetett is.
A szomszéd, a tegnap is tanúskodó Michelle Burger az első tanú ma is. Kapott egy új tolmácsot.
Természetesen most is több száz újságíró van jelen.
Nem alhatott jól.
Ott folytatják, ahol tegnap abbahagyták, Barry Roux próbálja kiforgatni a tanú szavait, hogy belezavarodjon a vallomásába.
Az a hír terjedt el, hogy valaki levideózta a tanút. De ez nem igaz, csak egy fénykép volt. A bírónő haragszik az újságírókra, nem fog velük kesztyűs kézzel bánni, nem fotózhatnak.
Világos, hogy Pistorius védője, Barry Roux be akarja bizonyítani, hogy a tanú nem szavahihető, azt sem tudja, hogy mit hallott és mimkor.
177 méter távolságból nem lehet megkülönböztetni a pisztolylövéseket attól a hangtól, mintha egy krikettütővel ütnék a fürdőszoba ajtaját.
Az ügyvéd szerint nem azt mondja, amit látott és hallott, hanem amit olvasott vagy a tévében látott.
Barry Roux nem hiszi el a szomszédnak, hogy a nő egy férfi és egy nő hangját hallotta a lövöldözés alatt és utána is.
Az ügyvéd be fogja bizonyítani, hogy Michelle Burger szavaiból semmi sem igaz, hiszen az áldozat a zárt ajtajú és ablakú fürdőszobában volt.
A tanú szerint a környék nagyon csendes, a légkondi sem működött azon az estén, a két ház között nincs másik épület, így tisztán lehetett hallani, mi történik Pistoriuséknál.
de ragaszkodik ahhoz, hogy ez nem befolyásolja az emlékeit arról az estéről.
Barry Roux a helyszínen akarja bebizonyítani, hogy a tanú vallomása semmire sem jó, mert ilyen távolságból nem hallhatta azt, amit állítólag hallott.
megváltoztak a körülmények, védekezik a tanú.
Papírokat adott át a kísérőinek.
Pistorius a jegyzeteit rendezgeti, bizonyos részeket megjelöl.
A futó családja ma is jelen van, most mentek ki a teremből, az áldozattól csak egy rokont látni.
Barry Roux, Pistorius ügyvédje minden eszközzel megpróbálja hiteltelenné tenni a futó szomszédjának vallomását, aki ragaszkodik a véleményéhez, állítja, hogy 177 méter távolságból is hallotta a lövéseket és a kiabálásokat.
Így hívják a bírónőt, ez a zengzetes név ki ne maradjon.
Pretóriában éppen esik az eső.
Az áldozat a zárt ajtajú, zárt ablakú fürdőszobában volt, nem halladszódhatott ki, hogy sikoltozik.
A tavalyi meghallgatásokon a közvetlen közelében ültek, időnként meg is érintették, együtt imádkoztak vele. Most lazábbak, mosolyognak, az újságírókkal cseverésznek.
Még mindig az első tanút, Michelle Burgert, Pistorius szomszédját faggatják.
Szinte sorról sorra ugyanaz, mint a feleségéé, mintha megbeszélték volna, mit írnak.
védekezik Michelle Burger.