Pistorius jól bevásárolt volna fegyverekből

2014.03.17. 14:52
A Pistorius-per tizenegyedik napján két tanút hallgattak meg a pretoriai bíróságon. A barátnőjét meggyilkoló futó fegyveres oktatója és a gyilkossági helyszínelők fotósa tett vallomást. Előbbi a futó fegyvermániájáról számolt be, utóbbi pedig a védelmet gyengítette. A rendőrök nem rendezték át a tetthelyet, mindent jól dokumentáltak.

A hétfői meghallgatásra Sean Renst hívták be először. A férfi egy fegyverakadémián oktat, engedélyeket ad ki, és lőfegyverekkel is kereskedik. Először 2012-ben találkozott Pistoriusszal, az atléta egy Smith & Wesson 500-as pisztolyt akart vásárolni. Hónapokkal később a futók újabb fegyvereket rendelt, vadászpuskát, félautomata puskát és egy .38-as revolvert is. A rendeléseit azonban már nem teljesítették, mert közben megölte Reeva Steenkampot.

A tárgyalási nap mozzanait itt olvashatja el

Rens elmondta, hogy Pistorius nagy szeretettel és lelkesedéssel beszélt a fegyverekről, nagyon elkötelezettnek tűnt. A beszélgetéseikből viszont azt szűrte le, hogy az atléta nem süti el felelőtlenül a fegyverét. Pistorius a kötelező keresztkérdésekre higgadtan felelt, elmondta, hogy csak azért, mert betörő járna a házában, nem lőne. Csak akkor, ha az ő életét is veszélyeztetnék fegyverrel. Hogy a futó örökös félelemben élhetett, arra is volt jel. Rens emlékezett arra a történetre, amit Pistorius írt még meg Twitteren. Gyanús zajt hallva, a kiképzésen tanult módon fegyverrel kutatta át a házát, de kiderült, hogy csak a mosógép zúgott.

Második tanúként Benni Van Stadent hívták be. A bűnügyi helyszínelők fotósa 15 albumnyi képet készített Pistorius házáról. Először a véres, félmeztelen futót fényképezte le, aki bevallotta neki, hogy már kezet mosott. Van Staden a vád kérésére részletesen beszámolt arról, milyen állapotokat talált a házban. Nel ügyész a védelmet próbálta meg gyengíteni, mert korábbi rendőrségi tanúk kikérdezésével azt próbálta a védelem sulykolni, hogy a helyszínelők óvatlanul áthelyezték a tárgyakat, a fotókon nem az eredeti állapot található. Van Staden állításaival és a változtatásokat is dokumentáló képeivel ezeket a feltételezéseket porrá zúzta. Roux korábban egy fehér mobiltelefonról gondolta azt, hogy utólag helyezték el a fürdőszobában.

A tárgyaláson újra bemutatták az áldozatról is készült felvételeket, Reeva Steenkamp anyja, June nem is bírta nézni, elhagyta a termet. A képek között ott volt Pistorius pisztolya is, és véres műlábairól is bemutatták a képeket. Megmutatták a vérfoltos krikettütőt és ágytakarót is.