Szilágyi Áron két világbajnokot verve nyert az athéni kard-vk-n
Nagyszerű vívással megvédte tavalyi athéni világkupa-elsőségét Szilágyi Áron. A Londonban olimpiai bajnok magyar kardozó legszorosabb asszója a nap során - a hazai szövetség (MVSZ) beszámolója szerint - 15-12 volt.
Legyőzte többek között a tavalyi világbajnok orosz Venjamin Resetnyikovot, a szintén egyéni vb-aranyérmes német Nicolas Limbachot, majd a döntőben a márciusi, budapesti verseny koreai nyertesét, a csapatban olimpiai bajnok Kim Jung Hvant, akitől a Gerevich-Kovács-Kárpáti GP-n a döntőben 13-10-es vezetésről szenvedett vereséget.
Szilágyi a vk-szezon során - a padovai győzelme után - másodszor léphetett a dobogó legfelső fokára.
„Már a nap elején éreztem, hogy jó formában vagyok - kezdte értékelését. - Orrsövény-ferdüléses műtétem miatt két hetet kihagytam, a moszkvai vk-n sem indultam, de április elejétől már százszázalékos állapotban voltam, és mesteremmel, Somlai Bélával külön készültünk az athéni és a jövő heti chicagói egyéni és csapat világkupára" – folytatta Szilágyi, hozzátéve: külön örül annak, hogy kifejezetten erős vívókat sikerült legyőznie.
„A német Limbachot évek óta nem sikerült megvernem, nagyon ideje volt. Az aktuális világbajnok, Resetnyikov legyőzése érthetően megint csak értékes skalp, és összejött még egy reváns. Elvégre a koreai Kim éppen a márciusi budapesti GP-n győzött le jelentős előnyről, ami akkor nagyon bosszantott. Most sikerült a visszavágás" – idézte a magyar olimpiai bajnokot az MVSZ honlapja.
Szilágyi nemcsak tavaly és idén, hanem már 2011-ben is a legjobbnak bizonyult Athénban. (MTI)
Harmadik hely tőrben
Kreiss Fanni győzött, Varga Gabriella és Lupkovics Dóra pedig a harmadik helyen végzett a göppingeni nemzetközi tőrversenyen. A magyar szövetség beszámolója szerint a németországi viadalon - amely nem része a világkupa-sorozatnak - kilenc ország 106 vívója indult.