Szilágyi Áron nyolcaddöntős a vívó-vb-n
Első két asszóját megnyerve bejutott a legjobb 16 közé Szilágyi Áron a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében. Gémesi Csanád és Szatmári András az első, Decsi Tamás pedig a második forduló után búcsúzott. A budapesti világbajnokságon tavaly bronzérmes Szilágyi gyakorlatilag bemelegített Mathias Willauval szemben, az osztrák 7-0 után tudta először eltalálni az olimpiai bajnok magyar kardozót.
Nem ennyire könnyen, de magabiztosan jutott túl Decsi Tamás a belga Seppe van Holsbekén, aki az elején eredményesen vívott, 5-2-re is vezetett. A felzárkózás után viszont már végig Decsinél volt az előny.
Sokkal nehezebb dolga volt az idén Eb-bronzérmes Gémesi Csanádnak a csapatban olimpiai bajnok dél-koreai Oh Eun Szeokkal, illetve Szatmári Andrásnak az ez évi Európa-bajnok, csapatban többszörös vb-győztes orosz Alekszej Jakimenkóval szemben. A két asszó nagyjából egy időben zajlott, és többször egyezett az állás, de egyszer sem a magyarok előnyénél. Gémesi nem is vezetett Oh ellen, míg Szatmári az elején még jól tartotta magát, 4-3-nál ő volt kedvezőbb helyzetben. Végül Gémesi négy, Szatmári öt tussal kapott ki. A két magyar egy éve a hetedik, illetve nyolcadik helyen végzett hazai közönség előtt.
A második fordulóban Szilágyi nagy lendülettel kezdett, a grúz Sandro Bazadze csak háromszor találta el őt, miközben nyolc tust kapott. A szünet után azonban megtört a magyar kardozó lendülete, Bazadze felzárkózott, és 10-10-nél utolérte Szilágyit. A grúz többször "beleindult" az "Allez"-ba, azaz vezényszó előtt kezdte támadását, ezért sárga lapot kapott, aminek később lett jelentősége. Szilágyi 12-13-nál egy szép akcióval, védés-visszavágással egyenlített, majd Bazadze megint türelmetlen volt, ezért piros lapot mutattak fel neki, amiért viszont már tus járt a magyar vívónak. 14-13 után egyenlített a grúz, majd az utolsó akciónál, amikor egymásnak rontott a két fél, Szilágyinak ítélték a tust. Bazadze nehezen vette tudomásul a döntést, fegyverét, sisakját eldobva vonult ki a csarnokból, majd a bejáratnál visszafordult és búcsúzóul még üvöltözött egy sort.
A másik magyarnak, Decsinek ezúttal nem volt esélye a csapatban olimpiai bajnok dél-koreai Kim Jung Hvan ellen.
Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Mathias Willau (osztrák) 15-6
Decsi Tamás-Seppe van Holsbeke (belga) 15-9
Oh Eun Szeok (dél-koreai)-Gémesi Csanád 15-11
Alekszej Jakimenko (orosz)-Szatmári András 15-10
a 32 között:
Szilágyi-Sandro Bazadze (grúz) 15-14
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Decsi 15-3