Hárman KO-zták egymást a snowboardosok, szuperszoros lett a döntő is
Szokás szerint látványosra és fájdalmasra sikerültek a férfiak snowboardkrossz futamai, melyeket a köd miatt nem tudták megrendezni hétfő reggel. Az időjárás csak az elődöntőkben nehezítette a versenyzők dolgát, visszatért a köd.
A negyeddöntő és az elődöntő után reménykedhettek a hazai szurkolók, Nyikolaj Oljunyin ugyanis olyan biztosan nyerte a futamokat, mint a nőknél a később győztes Samkova. Már a negyeddöntőkben is voltak bukások, de a legkomolyabb baleset az egyik elődöntőben történt. Egy ugrató után hárman is összeakadtak, a legnagyobbat a világkupa-sorozatot vezető Omar Visintin esett, csúnyán beverte a fejét, a szemüvege is leesett, akkor erővel csapódott be.
Látszott, hogy komolyabban megütötte magát, nem tudott felkelni, később hordágyon vitték le, a lábát is fájlalta. Ugyanebben a balesetben kiesett az X Games-döntős Cam Bolton is, ő is a fejét verte be. A balesettel az az olasz Matteotti járt jól, aki már a futam elején bukott, mivel hárman hullottak ki előtte, csak be kellett csúsznia a döntőbe.
A másik elődöntő szuperszoros lett, célfotó döntőtt a második és harmadik helyről, mindkét deszkás előrevetődve dobta be magát a célba.
A döntő már a világkupában csak huszonötödik orosz, Oljunyin és a francia Pierre Vaultier óriási meccséről szólt. A francia Vaultier-nek két hónapja megsérült a térdszalagja, már az se volt semmi, hogy ott van az olimpián.
A nagydöntőben az orosz és a francia versenyző hamar az élre állt, egymást előzgették a kanyarokban, de igyekeztek figyelni egymásra, egy eséssel itt el lehet szállni, utána már csak abban lehet reménykedni, hogy az elől haladók kiütik egymást. Ez történt többször is az előfutamokban, több indulót is kizártak emiatt.
A francia győzelme csak az utolsó ugrató után dőlt el, alig valamivel előzte meg az oroszt, aki szintén extázisban ünnepelt a célban, a harmadik helyre az amerikai Alex Deibold futott be, ő is tombolt a bronzérem megszerzése után.
Eredmények, snowboardkrossz, férfiak
- Pierre Vaultier (Franciaország)
- Nyikolaj Oljunin (Oroszország)
- Alex Deibold (Egyesült Államok)