Az 55 éves herceg lehet Szocsi rekordere
A szocsi olimpia előtt öt nappal ünnepli 55. születésnapját Hubertus von Hohenlohe. A német arisztokrata családból származó, liechtensteini felmenőkkel is rendelkező, de mexikói sportember lehet minden idők negyedik legidősebb téli olimpikonja. Mivel már az 1984-es olimpián, Szarajevóban is ott volt, az első lehet, aki harminc év különbséggel vesz részt a játékokon.
Von Hohenlohe - akinek teljes neve Hubertus Rudolph von Fürstenberg-von-Hohenlohe-Langenburg - Mexikóban született, nagyanyja félig mexikói volt. Édesapja Alfonso von Hohenlohe herceg, édesanyja Ira von Fürstenberg. Amikor Hubertus négyéves lett, a család Spanyolországba költözött, ahol megismerkedett a síeléssel. Osztrák síelőként is próbálkozott, de ott esélye sem volt a csapatba kerülésre, így aztán 1981-ben megalapította a Mexikói Síszövetséget.
1981-ben indult először a világkupában, váltakozó sikerrel, de arra feltétlen büszke lehet, hogy pályafutása során ötször került be a legjobb tízbe kombinációban. Az 1984-es olimpiája volt az első, majd 88-ban, 92-ben és 94-ben is elindult. A legjobb helyezése a 84-es 26. helyezése, amelyet műlesiklásban produkált, a több mint száz fős mezőnyben. Négy éve műlesiklásban 46., óriásműlesiklásban 78. volt. Párja a háromszoros olimpiai bajnok alpesi síelő, Alberto Tomba unokatestvére, Simona Gandolfi.
Von Hohenlohe a nyolcvanas években már más elfoglaltságokra koncentrált. Fotósként tűnt fel a neve, sőt Andy Himalaya néven a popzenébe is belekostólt, ahogy elmondta, Andy Warhol művészete inspirálta ezen a pályán. Zlatan Ibrahimovićot, Julia Mancusót is lencsevégre kapta, fotósként dolgozott a Red Bullnak és a Milkának is, zenészként peding nyolc albumot adott ki.
Harminc év különbséggel még senki sem vett részt téli olimpián. Az eddigi csúcs 26 év, amelyet a Costa Rica-i síelő, Arturo Kinch tart, ő a 1980-as és 2006-os olimpián is szerepelt. A mexikói herceg minden idők negyedik legidősebb téli olimpikonja, a rekord a brit Jon Aikman-Robertson nevéhez fűződik, aki curlingesként 63 évesen és 339 naposan szerepelt az 1924-es játékokon, sőt aranyérmes lett. A mostanival együtt ez lesz a harmadik olyan téli olimpia, amelyen egyedül ő képviseli a mexikói színeket.