Az olimpia legnagyobb potyautasai

2014.02.15. 19:37

Bár Gary di Silvestri az Egyesült Államokban született, mégis Dominikát képviselite Szocsiban. A képviseleten most azt kell érteni, hogy felvonult a megnyitóünnepségen, és a 15 kilométeres sífutás rajtjához is odaállt. Két kilométerig sem jutott el. Felesége, a másik olimpikon már rajthoz sem állt szerdán.

Silvestrinek sok reménye nem lehetett, csak az olimpia csodabogarai közé kerülhetett be, 46 évesen és hobbistaként a táv teljesítése lehetett volna neki a maximum. A pályán azonban végig sem ment, elstartolt, de a 2,2 kilométeres időmérőig már nem jutott el, feladta a versenyt. A magyarázat szerint azért, mert a szennyezett víztől gyomorfájdalmai lettek. De még így is elmondhatja magáról, ő lett a karibi ország első téli olimpikonja.

Csütörtökön még úgy nézett ki, hogy nem is ő, hanem 48 éves felesége, az olimpia legidősebb nője lesz Dominka első téli olimpikonja, de Angelica Morrone di Silvestri visszalépett a 10 kilométeres sífutástól, mert megsérült egy edzésen, betörte az orrát, amit műteni kellett. Napokig a kórházban feküdt.

Gary di Silvestri már majdnem harminc volt, amikor 1998-ban elkezdett sífutni. Jó hobbiként tekintett az egészre, de annyira azért érdekelte a sportág, hogy amatőrversenyeken elinduljon. Nem is nézett ki ebből karrier, de ölébe hullott a lehetőség, hogy akár olimpikon is lehet. Az üzletember férfi számtalan segélyprogramot is futtat, Dominikán gyerekkórházakat és más alapítványokat támogat évek óta.

Fáradozásaikat állampolgársággal is honorálták, aztán 2012-ben, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felkereste a dominikai szervezetét, hogy küldjenek sportolókat az olimpiára, Silvestriék neve is felmerült lehetséges indulóként. Nem is mondtak rá nemet, és bevállalták, hogy teljesítik az indulás minimumfeltételeit. Sikeresen vették is az akadályokat, célba értek mind az öt versenyükön, aztán mint látjuk, itt félbe is szakadt a karrierjük. Pedig azzal a célba utaztak Szocsiba, hogy bátorítsák a hó nélküli Dominikában élő fiatalokat, hogy érdemes síelni.